Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Újra az ötkarika bűvöletében

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2017. július 19. 10:30
Újra az ötkarika bűvöletében
Ezt sportold a Gyulai Várfürdőben! – 3. rész

A Gyulai Hírlap új sorozatot indított útjára, amelyben sorra próbáljuk ki azokat a sportolási lehetőségeket, amelyek a Gyulai Várfürdő területén várnak a látogatókra. A sorozat harmadik részében újra az ötkarika bűvöletébe kerültem, amikor is kipróbáltam a Legyél te is bajnok! játékos sportprogram minden egyes állomását.

____Eredeti-GYHRCSD_0025.JPG

Célba ért a sportmunkatárs

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Az már az indulásnál sem zavart, hogy a sportfeladatokat eredetileg gyermekek részére készítették a Gyulai Várfürdő szakemberei, hiszen örök gyermekként mindig benne vagyok a mókázásban. Az olimpiai sportágakat felelevenítő vetélkedőben minden olyan feladatot kipróbálhattam, amit felnőttméretekkel is lehet játszani.

A tétre menő „versengést” a célbalövéssel kezdtük, amikor is a Békés megyei kötődésű olimpiai bajnok, Takács Károly nyomdokaiba léphettem.

 

____Eredeti-GYHRCSD_0001.JPG

Célra tarts!

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

A következő feladatban egy akadálysoron keresztül vezetett az utam a célig, ezek közül az ugrálás igen szépen sikerült, ám a karikákon már nem fértem át, így ötven százalékosan tudtam teljesíteni a kihívást.

A harmadik karikámat, az átlag magyar sportoló által kevésbé ismert, krikett nevű játékon szereztem, miután sikeresen átpöccintettem a tíz „karikán” a labdát.

A negyedik szintet egy ész- és ügyességi játékkal érdemeltem ki, amikor is az egyensúlyomat igénybe vevő szerkezetben kellett egy labdát a helyére varázsolnom. Mindig is irigyeltem a kiváló egyensúlyérzékkel megáldott sportoló barátaimat, mivel eme képesség világéletemben hiányzott belőlem. Az olimpiai játékos megmérettetéseim közül ez a feladat volt a legnehezebben teljesíthető nekem.

 

____Eredeti-GYHRCSD_0014.JPG

Nem volt könnyű feladat

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Az utolsó karikámat egy könnyed célba dobással vésettem karomra. Egy ökölvívónak – még ha olyan kissé „kiöregedő félben” is van, mint jómagam – nem lehetett különösebben nehéz a szem-kéz koordinációt igénylő feladat abszolválása.

Az olimpiai nap végén büszkén pózoltam jól megérdemelt aranyérmemmel és kupámmal, mint annak idején, amikor még ifjú kézilabdásként eufórikus lázban ünnepelhettem diákolimpiai győzelmemet. 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)