Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Az elmúlt 24 óra az utakon: 1 halálos, 17 súlyos és 46 könnyű sérülés

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • HÍREK • 2017. június 21. 08:12
Az elmúlt 24 óra az utakon: 1 halálos, 17 súlyos és 46 könnyű sérülés
Az ORFK Kommunikációs Szolgálatának tájékoztatója

Az elmúlt 24 órában a rendőrök 64 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, ebből 1 halálos kimenetelű közlekedési balesetben 1 személy életét vesztette, 17 súlyos és 46 könnyű sérüléssel végződött. 

A szolgálatot ellátó állomány összesen 165 személyt fogott el, közülük 37 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 97 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 210 személyt állítottak elő, köztük 103 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 11 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést 79 esetben foganatosítottak.

Magyarország területén 2017. június 20-án 0 óra és 2017. június 20-án 24 óra közötti időszakban a rendőrök 38 jogellenesen tartózkodó külföldit tartóztattak fel, állítottak elő és kísértek át az ideiglenes biztonsági határzáron.

A rendőrök és a katonák 4 főt megakadályoztak az ország területére történő belépésben a magyar-szerb határon, további 4 személy ellen embercsempészés miatt indult büntetőeljárás.

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)