Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Gyulán találkoztak az országos Agora műhely tagjai

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Sz. E.HÍREK • 2017. május 29. 18:00
Gyulán találkoztak az országos Agora műhely tagjai
A szakemberek stratégiai megállapodást írtak alá a szorosabb együttműködés reményében

Gyulán tartotta soron következő találkozóját május 29-én az Agora Országos Szakmai Műhely. A társulás azzal a céllal alakult, hogy a magyarországi „agorák”, multifunkcionális kulturális központok együttműködését elősegítse.

a rendezvényen kónya istván (képünkön balról) köszöntötte a résztvevőket

Fotó: Gyulai Hírlap – Szabó Eszter

A kétnapos esemény Kónya István alpolgármester köszöntőjével indult, aki kiemelte: az Agora program sikerre van ítélve, hiszen az a segítségnyújtás, amelyet egymástól várhatnak a tagok, példaértékű. Kiemelte: az együttműködési megállapodás minden fél számára fontos, és a programokat látogatók számára is kiemelt jelentőségű.

Az alpolgármester lapunknak hozzátette: a gyulai művelődési ház korábban az Agora program keretében nyert jelentős forrást a felújítás megvalósítására. Ennek köszönhetően nemrégiben felújították a színháztermet, valamint a világítás, a hangtechnika és számos egyéb részlet megújult az intézményben.

– A program mindezeken túl tartalmazta, hogy bizonyos közösségi funkciókat át kell gondolnunk, és ki kell bővítenünk a helyi szolgáltatásokat. Ebben a térségben Gyula város meghatározó település. Olyan élményközpontú programokat kell kínálnunk a gyulaiaknak és a környéken élőknek, amelyek erősítik bennük azt a fajta kulturális szemléletet, amely a településre jellemző. A mai stratégiai megállapodás aláírásával deklaráljuk, hogy az együttműködésünk még szorosabbá válik, még több ilyen program szerveződik. Az esemény és az együttműködés célja, hogy átadjuk egymásnak a jó tapasztalatokat, támogassuk egymást, akár anyagilag is, és népszerűsítjük egymás programjait – részletezte Kónya István.

A köszöntő után a program a stratégiai megállapodások aláírásával folytatódott, majd műhelybeszélgetésekkel és a gyulai agora, azaz a művelődési ház megtekintésével ért véget. 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)