Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - A Turul trilógia befejező darabjai a gyulai könyvtárban

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • D. J. • KULTÚRA • 2017. május 22. 12:15
A Turul trilógia befejező darabjai a gyulai könyvtárban
Kincses Zoltán köteteit május 23-án mutatják be a bibliotékában

Kincses Zoltán Turul trilógiájának befejező darabjait mutatják be május 23-án a gyulai könyvtárban.  

Egy évvel ezelőtt a Gyulai Arany János Művelődési Egyesület rendezvényén mutatta be Nimród király történetét ismertető eposzát Kincses Zoltán. A gyulai származású forgatókönyvíró, költő szerző e programon elmondta, hogy a Nimród történetét megverselő műve csupán az első darabja a magyarság őstörténetét feldolgozó trilógiájának.

Idén tavaszra elkészült a másik két rész is, így a gyulai egyesület következő rendezvényén, május 23-án, kedden 18 órától megismerhetjük a történet folytatását. Az Isten ostora és Emese álma című köteteiről, azok keletkezéséről a szerző, Kincses Zoltán beszél majd az érdeklődőknek a városi könyvtár előadótermében. Az ingyenes program keretében a Turul trilógia darabjai kedvezményesen megvásárolhatók.

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)