Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Most 495 forintba kerül a belépő a Gyulai Várfürdőbe

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • G. K. E. • HÍREK • 2017. március 27. 10:55
Most 495 forintba kerül a belépő a Gyulai Várfürdőbe
Megéri kiváltani a gyulai igazolványt

Mindössze 495 forintot kell fizetniük a fürdőbelépőért azoknak, akik rendelkeznek gyulai igazolvánnyal, és nem halogatják a jegyvásárlást. 

____Eredeti-gyulai-ig.JPG

Ők már kiváltották!

Forrás: Gyulai Várfürdő

A gyulai igazolvánnyal rendelkezők június 15-ig hétfőtől péntekig 8 és 19 óra között válthatják ki az akciós gyógyfürdőbelépőt. A 495 forintos jegy az uszodában, az összes üzemelő gyógymedencében és a kupolás wellnessben egyaránt felhasználható.

A gyulai igazolvány kiváltásához állandó lakcímet igazoló lakcímkártya és a jogosultságot igazoló okmány, vagyis személyi, diák- vagy nyugdíjasigazolvány szükséges. Fényképet nem kell vinni, ezt a pénztárak bármelyikében mindössze néhány perc alatt elkészítik. A „gyulaiak igazolványa” 1500 forintért váltható ki a Gyulai Várfürdő pénztáraiban.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)