Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Az elmúlt 24 óra az utakon: 2 haláleset, 14 súlyos és 27 könnyű sérülés

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • HÍREK • 2017. március 23. 08:06
Az elmúlt 24 óra az utakon: 2 haláleset, 14 súlyos és 27 könnyű sérülés
Az ORFK Kommunikációs Szolgálatának tájékoztatója

Az elmúlt 24 órában a rendőrök 43 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből 2 halálos kimenetelű közlekedési balesetben 2 személy vesztette életét, 14 súlyos és 27 könnyű sérüléssel végződött.

A szolgálatot ellátó állomány összesen 164 személyt fogott el, közülük 34 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 98 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 265 személyt állítottak elő, köztük 145 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 7 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést 100 esetben foganatosítottak.

Magyarország területére március 22-én 0 óra és március 22-én 24 óra közötti időszakban. A magyar–szerb határon a rendőrök és a katonák 2 főt feltartóztattak, és átkísértek az ideiglenes biztonsági határzáron. 

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)