Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Csütörtökön sem kell a vastag kabátokhoz nyúlnunk

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • MTI • HÍREK • 2017. március 22. 18:00
Csütörtökön sem kell a vastag kabátokhoz nyúlnunk
Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti

A déli óráktól elsősorban a Dunántúlon és az Északi-középhegység térségében zavarhatják felhők többször a napsütést, és elszórtan zápor, egy-egy zivatar is kialakulhat. Estétől a keleti területek fölé is szakadozott felhőzet húzódik, éjszaka már ott is számíthatunk csapadékra.

Csütörtökön a fátyolfelhők mellett alapvetően napos idő valószínű, főként az északi, északkeleti országrészben lehet erőteljesebb a gomolyfelhő-képződés, majd estére mindenütt csökken a felhőzet. Elszórtan zápor, egy-egy zivatar még előfordulhat. Csütörtökön több helyen megélénkül, a Dunántúl nyugati felén időnként meg is erősödik a déli, délnyugati szél.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 4 és 10 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 18 és 24 fok között valószínű.

Lényeges változás nem történt Európa időjárásában. A ciklonok továbbra is döntően az északi szélességeken vonulnak nyugatról kelet felé; így főként a Brit-szigeteken, a Skandináv-félszigeten és a Germán-Lengyel-alföldön okoznak gyakran felhős, esős, változékony időt. Az éjféli órákban a balti államoktól az Alpokon át egészen a Földközi-tenger délnyugati medencéjéig húzódott egy hullámzó frontzóna, de ez a rendszer északkelet felé helyeződik, így Európa déli, délkeleti részén még marad a meleg, napos idő.

A kontinensen a legmagasabb hőmérsékletet kedden is a Balkán-félszigeten mérték, Bosznia-Hercegovinában 28 fokig melegedett fel délutánra a levegő. Csütörtök estig a Kárpát-medencében is marad a kellemes, tavaszi idő az ilyenkor szokásosnál több fokkal magasabb hőmérséklettel. Az elvonuló front érintőleges hatásaként kissé labilizálódik a légkör, elszórtan záporok alakulhatnak ki.

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)