Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - A kedvesség ereje

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Ö. M.–Á. M. V. • MAGAZIN • 2017. március 22. 13:27
A kedvesség ereje
Hírek a Gyulai Implom József Általános Iskolából

A Gyulai Implom József Általános Iskola 1.c osztálya jó példával jár előttünk: nevezett az Út a boldogsághoz Nonprofit Kft. által meghirdetett Építsünk egy boldogabb, jobb világot! című pályázatra, amelynek témája: A kedvesség ereje – Cselekedj, és mutass jó példát a környezetednek. Az osztály Ökrös Márta és Árkusné Megyeri Veronika tanítók segítségével három jótettet valósított meg.

____Eredeti-3_jo_cselekedet.jpg

A Béke sugárúti óvodásokat trambulinnal lepték meg 

Fotó: Gyula Implom József Általános Iskola 

1. Jó cselekedet. A „cések” február elején ellátogatottak a Gyulai Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálathoz. Szerettek volna segítséget nyújtani a nehéz helyzetben lévő, illetve segítséget igénylő családoknak. A szülők felajánlásával tartós élelmiszereket adományoztak. A szolgálat vezetője és munkatársai egy kis beszélgetésre invitálták a tanulókat, amelynek során a gyerekek kérdéseket tettek fel a szolgálat tevékenységeiről és feladatairól. A beszélgetést követően a gyerekek adták át az adományt. Ez a jócselekedet rendkívül hasznos és megható élményt jelentett, ennek bizonyítéka a gyermekek által megfogalmazott gondolat, amely szerint: „Jobb adni, mint kapni!”

2. Jó cselekedet. A farsang a gyermekek egyik legkedveltebb ünnepe, de nem csak a gyermekeké. Fiatalok és idősek egyaránt szeretik elűzni a telet egy kis maskarázással. Így tett az implomos 1.c osztály is: február közepén ellátogattak a Gyulai Németvárosi Idősek Klubjában rendezett farsangi bálra, ahol verseket, dalokat és táncot mutattak be. Az idősek nagy szeretettel és tapssal fogadtak a gyerekek előadását. Az 1.c ajándékot is készített, hogy sokáig emlékezzenek rájuk. Műsoruk után fánkkal kínálták meg őket, és táncolhattak is az idősekkel. Nagy örömükre szolgált, hogy megszínesíthették, vidámabbá tehették az idős emberek életét. Jó hangulatban és örömmel telt el a délután. Jól érezte együtt magát minden korosztály.

3. Jó cselekedet. Az elsős „jótevők” a gyulai Béke sugárúti óvodába látogattak, ahol a Mókus csoportot ajándékozták meg egy trambulinnal. Az eszközt az osztályba járó egyik gyermek szülei ajánlották fel az osztály számára, de a kisdiákok úgy gondolták, hogy szívesen átadják ezt a mókás játékot az ovisoknak. Bábelőadással is készültek kis barátaiknak. A gyerekek elmondása szerint nagyon kellemes délelőttöt töltöttek együtt, jó volt látni, hogy az ovisok mennyire örültek, és felnéztek a „nagy” első osztályos iskolásokra. Nagyon jó érzés volt örömet okozni a kisebbeknek. Jó cselekedeteiket fényképeken is megörökítették.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)