Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Rám kacsintott Luca

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Pénzes SándorMAGAZIN • 2017. március 16. 15:10
Rám kacsintott Luca
Hazaengedték a kórházból az év első gyulai babáját

Az év első hetében látogathattam meg. Egyhetes koraszülött kis picurka volt, a gyulai gyermekkórház újszülött-intenzívrészlegén aludt egy inkubátorban. Ő volt a 2017-es év első újszülötte. Arról a napról álmodott, ami elkövetkezett végre. 

____Eredeti-K_5_9082.jpg

…és rám kacsintott Luca

Fotó: Gyulai Hírlap – Pénzes Sándor 

Eltelt két és fél hónap, szépen megerősödött, hazaengedik. Úgy éreztem, valami nagyon fontosat fogok látni és fotózni. Izgalommal vártam a szülők érkezését. Az osztályon lévő orvos és a nővérek már sokszor átéltek hasonlót, bennük a magabiztos rutint is felfedeztem. Lucát talán picit ők is családtagnak tekintették, így ez az elköszönés tőle az elválást, de egyben az igazi öröm kezdetét is jelentette.

 

____Eredeti-P3101153.jpg

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Pénzes Sándor 

Szeretem a mindennapi csodákat, melyek a kamerám előtt történnek olykor, és ez szebb volt, mint ahogyan elképzeltem. Az inkubátorok mellett állt előttem az édesanya és az édesapa közös drága kincsükkel a kezükben. Kéz a kézben, boldog mosollyal tekintettek egymásra, majd a babára. Most már a három szív egészen közel fog egymáshoz dobogni, a kis picúrt szerető szülők veszik körül.

 

____Eredeti-K_5_9076.jpg

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Pénzes Sándor 

Gyönyörködtem benne én is egy kicsit, majd indulás előtt szemeivel az üzente: Legyünk barátok!  …és rám kacsintott Luca.

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)