Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Március 15-re emlékeztek az implomos diákok

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Sz. E.MAGAZIN • 2017. március 14. 13:15
Március 15-re emlékeztek az implomos diákok
Idén a hatodikosok adtak műsort az iskola többi tanulójának

Idén is megemlékeztek az 1848–49-es forradalom és szabadságharc hőseiről a Gyulai Implom József Általános Iskolában. A fiatalok számára ünnepi műsorral ebben az évben az 6.b osztályosok készültek, a reggeli órákban külön-külön mutatták be előadásukat az intézmény alsós és felsős csapatának.

____Eredeti-IMG_3191.JPG

idén a hatodikosok adtak ünnepi műsort

Fotó: Gyulai Hírlap – Szabó Eszter

Felkészítőjük, Kakas Erika lapunknak elmondta: természetesen minden évben ünnepelnek, emlékeznek az iskolában, de évente más-más fiatal osztály vállalja magára az előadást.

– Idén én vállaltam az osztályommal a feladatot, és el kell mondanom, hogy a gyerekek nagyon sokat segítettek, mindent együtt csináltunk, ami a műsorral kapcsolatos. Van egy táncosunk, neki köszönhetjük a koreográfiákat, de mellette a szülők segítségét is szeretném kiemelni, hiszen a dekorációkat ők készítették, a pólók megvásárlását is a szülői munkaközösség támogatta és a dekorációhoz szükséges anyagokat is mind ők szerezték be – emelte ki a tanárnő.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Szabó Eszter

Kakas Erika hozzátette: az előadásban szöveges és táncos részek váltakoznak, és az iskola énekkara nyújt aláfestő zenét az emlékező percekben. – Kicsit alkalmazkodtunk a kor követelményeihez, és törekedtünk arra, hogy változatos, színes és mai hangulatú legyen a műsorunk – fejtette ki.

A hatás nem maradt el, a fiatalok megindító emlékezését Sebestény Janka gyönyörű éneke tette még meghatóbbá. A műsor után a földszinti teremben a diákokkal együtt vártuk Kertes Gabriellát, az intézmény vezetőjét, aki kijelentette: csodálatos lett az idei előadás, amit még az iskola legkisebb tanulói is tátott szájjal figyeltek egészen az utolsó percekig.

GYULAI HÍRLAP • 2017. március 14. 16:55
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)