Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - A grófok szerelmi életébe pillanthatunk be az Almásy-kastélyban

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Tóth PéterKULTÚRA • 2017. február 10. 22:50
A grófok szerelmi életébe pillanthatunk be az Almásy-kastélyban
A tárlatvezetéseken a hálószoba titkait is megismerhetik a látogatók

Tematikus tárlatvezetésekkel és programokkal készültek a gyulai kiállítóhelyek a Valentin-napi időszakra, amely az „Így szerettek” címet kapta. Amíg a várban a 16., addig a kastélyban a 18–19. század szerelmi életének szokásaiba nyerhetünk betekintést, február 10-től egészen 19-ig. Az Almásy-kastélyban 16 órakor merülhettünk el a régvolt korok romantikájába, amikor Nagy Adrienn az adott időszak párválasztási szokásairól mesélt.

____Eredeti-GYHRCSD_0017.JPG

Tárlatvezetés a gyulai Almásy-kastélyban 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

– Ez a téma nem csak a Valentin-nap miatt aktuális, hanem a közeledő báli szezon miatt is, amikor szegény és nemes ember együtt mulatott. Ilyenkor gyakran került sor olyan találkozókra, ahol kapcsolatok alakulhattak ki, hiszen a bálok elsődleges funkciója is a párkeresés volt. Az ismerkedésre nagy ráhatása volt a családnak, gyakran csak a házasság volt a cél, az arisztokrácia körében pedig olyan párt kellett találni, akivel fennmaradhat a család státusza és anyagi helyzete – mondta Nagy Adrienn.

A pártalálás több szempontból sem volt egyszerű: a fent említett okok miatt az sem volt ritka, hogy családon belül kerestek maguknak házastársat a jómódú réteg képviselői, így előfordult, hogy unokatestvérek házasodtak – ahogy a kastély egykori lakói Gruber Mária Terézia és Wenckheim József – de az is előfordult egy korábbi században, hogy egy nagybácsi vette el az unokahúgát, hiszen így maradt a családban a vagyon.

Az ismerkedés is máshogy zajlott, mint manapság, hiszen egy fiatalember nem mehetett csak úgy oda a kiszemelt hölgyhöz, hanem valakinek be kellett mutatnia őt. Ha ez nem lett volna elég, a fiatal lányokkal mindig volt egy gardedám, esetleg az édesanyjuk, akik a tisztaságukra vigyáztak, nehogy a házasság előtt kövessenek el valami erkölcstelen dolgot. Ez azonban jó taktika is lehetett, ha a fiatalok a szerelmet keresték az érdekházasság helyet: ha valakiket például csókolózáson kaptak, azoknak házasodnia kellett.

A tárlat további részében megtudhattuk, hogy hogyan udvarolt az arisztokrácia a 18–19. században, milyen szerepe volt a leveleknek, és azt is, hogy a nőknek az esküvő utolsó pillanatáig a szabályokat és az illemet szigorúan betartva kellett viselkedniük, de az egyik legérdekesebb információ mégis az volt, hogy a rangon alul házasodó nőket volt, hogy elmegyógyintézetbe zárták.

 

____Eredeti-GYHRCSD_0014.JPG

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

A tematikus tárlatvezetés második eleme már sokkal pikánsabb témákat ígér, hiszen itt a grófi hálószoba titkaiba nyerhet betekintést a látogató, ezért ez a körút csak tizennyolc éven felülieknek szól. Szilágyi Sándor tárlatvezető egy igazán érdekes történetet mesélt el nekünk, amely a reformkor két nagy asszonyáról, Zichy Antóniáról és Zichy Karolináról, akik testvérek voltak. Antónia férje nem kisebb személyiség volt, mint gróf Batthyány Lajos, aki sógornőjével is közelebbi kapcsolatba került.

– Lángoló szerelem volt közöttük, amit a kor férfijai irigykedve figyeltek – mondta Szilágyi Sándor. – Széchenyi István különösen irigy volt, hiszen azon túl, hogy a barátja volt Batthyánynak, ő is szerelmes volt Karolinába, akinek nem mellesleg férje és öt gyermeke volt. A hatodik gyermek azonban Batthyány Lajostól született. A történet az Almásy-kastélyhoz is kapcsolódik, hiszen Zichy Karolina gróf Almásy Dénesné Károlyi Gabriella nagyanyja volt.

A történelem egy igazán különleges szegletébe enged tehát betekintést a Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont tematikus tárlatvezetése, amely szerelmeseknek és párkeresőknek egyaránt remek kikapcsolódás lehet.

 

____Eredeti-GYHRCSD_0020.JPG

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

GYULAI HÍRLAP • 2017. február 10. 23:05
A tárlatvezetéseken a hálószoba titkait is megismerhetik a látogatók
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)