Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Egyre népszerűbbek a gyulai kastély filmvetítős délutánjai

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Szabó EszterKULTÚRA • 2017. január 23. 17:55
Egyre népszerűbbek a gyulai kastély filmvetítős délutánjai
A kosztümös filmek rajongóinak minden szombaton az Almásy-kastélyban a helye!

Január 21-én már telt ház előtt vetítették le a Pál utcai fiúk című filmet a gyulai Almásy-kastély Látogatóközpontban. Fábián Tamás, a szervezők kommunikációs referense lapunknak elárulta: egyre többen érdeklődnek a kosztümös filmeket vetítő, helyi sorozat iránt.

____Eredeti-alap__1_.jpg

ötletes csalogató táblácska a kastélyban:)

Fotó: Gyulai Hírlap – Szabó Eszter

– Ez egy ingyenes programunk, amivel szeretnénk a kastély hétvégéit színesebbé tenni. Sok népszerű filmet lejátszottunk már, és a jövőben is ez a tervünk. Örömmel látjuk, hogy a helyiek és a turisták egyre nyitottabbak erre a nem mindennapi programra – mondta a kommunikációs vezető.

____Eredeti-IMG_2341.JPG

Szilágyi Sándor történész

A vendégeket ezeken a napokon is a tárlatvezetők fogadták, akik olykor a bemutatott történeteket is kiegészítik némi érdekes információval. Egyikük, Szilágyi Sándor történész kiemelte, hogy főként az idősebb korosztály érkezik a régi kosztümös filmekre, de családok is előszeretettel látogatják az eseményt.

Kiss Istvánné, az első vendégek egyike lapunknak elárulta, hogy kifejezetten erre a filmre érkeztek a történelmi épületbe.

– Nagyon szeretem a Pál utcai fiúkat, a gyerekkoromat idézik majd fel ezek a képkockák, amikor a kötelező olvasmányok között találkoztam először ezzel a kedves történettel. Erre a vetítéssorozatra most jöttünk el először, de ha ráérünk, biztosan megnézzük a jövő havi filmet is. Mindezek mellett a felújított kastélyra is kíváncsiak voltunk és biztos vagyok abban, hogy egy ilyen környezetben egészen más lesz a vetítés hangulata – tette hozzá a barátnőjével érkező helyi hölgy.

A programok minden hónap utolsó előtti szombatján kerülnek megrendezésre, a házigazdák legközelebb a Szent Péter esernyője című filmet vetítik le. A kastély mozidélutánjainak részletes programját az intézmény közösségi oldalán osztják meg a szervezők.

GYULAI HÍRLAP • 2017. január 23. 17:50
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)