Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Játssz vízipólót!

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2017. január 23. 11:30
Játssz vízipólót!
Várják a második és harmadik osztályos gyermekeket a gyulai vízilabdások
____Eredeti-vizilabda_kesporthu.jpg

Képünk illusztráció

Forrás:Kesport.hu

A gyulai vízilabdások várják azon fiatalok jelentkezést, akik ki szeretnék próbálni a sportágat. 

Mint azt Béládi Csaba vezetőedzőtől megtudtuk, edzéseiket minden hétköznap 18 órától tartják a Gyulai Várfürdő 50 méteres versenyuszodájában. Edzőtársával, Tóth Szilárddal együtt várják a 2006-os születésű és fiatalabb gyermekeket, akiknél az sem gond, ha nem tudnak úszni, hiszen az edzések keretében megtanítják őket az úszás alapjaira. Érdeklődni Béládi Csabánál, a 0670/382-7560-as telefonszámon lehet.

– Négy éve edzem Gyulán a fiatal vízilabdázókat, akik a korosztályos országos bajnokságokban vesznek részt. Jelen pillanatban a 2004-es, a 2005-ös és az annál fiatalabb korosztály vesz részt a bajnokságban. A 2004-esek vezetik a csoportjukat, olyan nagy múltú vízilabdacsapatokat előzünk meg, mint a Szentes, a Miskolc vagy a Nyíregyháza. A 2005-ös bajnokságban a negyedik helyen állunk, és rengeteget kell még dolgozzunk, hogy itt is megjelenjenek az eredmények – mondta el lapunknak a vezetőedző. 

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)