Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Több megyei tűzoltóság vonult ki egy eleki tűzesethez

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • T. P. HÍREK • 2017. január 17. 16:35
Több megyei tűzoltóság vonult ki egy eleki tűzesethez
Sűrű hetük volt a gyulai lánglovagoknak
Egy fő- és egy melléképület, valamint egy személyautó is égett abban a tűzesetben, ahová a megyéből több tűzoltóság – így a gyulai – is kivonult – tájékoztatta lapunkat Zanócz István tűzoltóparancsnok. A lángok miatt két gázpalack is felrobbant, de személyi sérülés nem történt.

Január 9-én Kétegyházára riasztották a lánglovagokat, ahol egy lakóház szobája égett 12 négyzetméteren. Ugyanazon a napon Sarkadra kétszer is ki kellett vonulniuk: először villanyoszlop tüzét kellett eloltani, majd egy 600 négyzetméteres területet, ahol száraz fű és avar gyulladt ki.

Elek és Lökösháza között is a száraz avar okozott tüzet, Gyulán a Régi temető utcában pedig egy kémény lángjaihoz riasztották a tűzoltóságot.

Sarkadon egy fáskamrát kellett eloltani, a Kossuth Lajos utcában pedig műszaki mentést kellett végeznie a kiérkező egységnek: egy autó villanyoszlopnak ütközött, a sofőrt pedig ki kellett vágni a gépjárműből.

A hét második felében egy leszakadó villanyvezeték okozott problémát Sarkadon, a Sáros utcában pedig gázömlést kellett megakadályozni egy eltört vezeték miatt.

A Széchenyi utcában is oszloppal találkozott egy személyautó, a hét utolsó napján pedig Lökösházán kellett eloltani egy lakóépület lángjait.

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)