Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Hómentesek az utak Gyulán

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • S. E.HÍREK • 2016. december 15. 16:30
Hómentesek az utak Gyulán
A hó- és síktalanítási feladatokat ellátó Gyulai Közüzemi Nonprofit Kft. felkészülten várta a telet
____Eredeti-banyai_gyorgy_hohelyzet_mpj.jpg

Bányai György is kapott a kezébe egy lapátot 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – M-P. J. 

A Gyulai Közüzemi Nonprofit Kft. munkatársai csütörtök reggel hétig a város teljes úthálózatáról eltakarították a szerdán lehullott mintegy két centiméteres havat – közölte lapunk megkeresésére Bányai György, a cég üzemvezető-helyettese.

A szakember tájékoztatása szerint a havazás a délkeleti országrészben volt a legintenzívebb, a szerdán kora délutántól estig lehullott hó mennyisége azonban nem volt jelentős. Mint megtudtuk, a társaság munkatársai délután negyed ötkor kezdték meg az utak sózását, és reggel hétre a teljes közlekedési úthálózatot megtisztítottak. A kerékpárutak, sétányok, gyalogátkelők takarítását a cég parkgondozási csoportja hajnal öttől végezte folyamatosan.

Bányai György elmondta: a társaságnál tavalyról kétszáz tonna só maradt meg, ehhez rendeltek újabb száz tonna mennyiséget, így több napon át tartó havazás esetén is elegendő tartalékkal rendelkeznek az utak megtisztításához. Hozzátette: az időjárás-előrejelzés szerint legközelebb jövő héten lehet újabb csapadékhullámra számítani.

Az üzemvezető-helyettes kifejtette: először a legforgalmasabb, városrészeket összekötő, tömegközlekedésre alkalmas utakon dúrják el a havat, a lakóövezetekben csak akkor kezdik meg az úthálózat takarítását, ha az elsőrendű szakaszok járhatóvá váltak.

Kiemelte: nagyobb havazás esetén egy hódúrásra is alkalmas sószóró teherautó, továbbá két hódúró és két tolólapos traktor áll a cég rendelkezésére. A munkába szükség esetén helyi vállalkozókat, illetve a társaság köztisztasági csoportját és közhasznú munkásokat is be tudnak vonni.

A szakember azt kérte a lakosoktól, hogy havazáskor segítsék a cég munkáját: ha tehetik, ne az utcán parkoljanak, hanem a garázsban vagy a kapubejáróban. Arra is felhívta az autósok figyelmet, hogy rossz időben az út- és látási viszonyoknak megfelelően közlekedjenek.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)