Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Decemberben is színes programokkal készülnek a gyulai szervezők

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Sz. E.MAGAZIN • 2016. december 13. 09:08
Decemberben is színes programokkal készülnek a gyulai szervezők
A helyi Tourinform a helyieket is szívesen látja garantált programjain
Év végi összeállításunkban annak jártunk utána, milyen programlehetőségekkel készültek a városi szolgáltatók 2016 utolsó hónapjában. Felkerestük a gyulai Tourinform csapatát és a városi programok szervezőit, mivel készülnek az ünnepi időszakra a helyiek és a hozzánk látogatók szórakoztatására.
____Eredeti-buli_2_csuszi.JPG

Képünk illusztráció 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

Az Erkel Ferenc Művelődési Központban megtudtuk: már december 17-én betlehemes műsorral készül a gyulai Calliopé Diákszínpad. Az esemény helyszíne a művelődési ház emeletén található Kultur Cafe, ahová már 16 órától várják a látogatókat. Utána a gyermekek a Bábika Játszóházban, karácsonyi hangulatban kézműveskedhetnek.

Ugyanezen a napon 20 órától a Kultur Cafe Klub várja a nagyobbakat Elvis él, és boldog karácsonyt kíván című műsorával, amin a szervezők ígérete szerint fergeteges rock and roll party kerekedik majd, Balogh István Cooper jóvoltából. Közben az ország egyik legnagyobb Elvis-relikvia-kiállítása is megtekinthető lesz, így nem kérdés, hogy minden korosztálynak megéri majd aznap este betérni a gyulai Vigadóba.

December 18-án is a zenerajongóknak kedvez a helyi programkínálat: 18 órától az Erkel Ferenc Vegyes Kar karácsonyi koncertje hallgatható majd meg a gyulai református templomban. 

Az év záróakkordjaként december 31-én reneszánsz délelőttöt tartanak a gyulai várban, ahol korabeli kovácsműhellyel, reneszánsz  alkotóházzal, korhű jelmezekkel és solymászbemutatóval zárhatják az évet a kicsik és a nagyok.

A helyi Tourinform munkatársaitól megtudtuk: garantált programjaik a két ünnep között is elérhetők. December 26-án városnéző körsétán vehetnek részt a helyiek és a hozzánk látogatók, majd másnap 13 órától kastélytúra indul azok számára, akik esetleg még nem volt alkalmuk megnézni a felújított Almásy-kastély Látogatóközpontot.

December 28-án 14 órától kolbászkóstolón vehetnek részt az érdeklődők, majd másnap, csütörtökön a gyulai pálinkák megízlelésére invitálnak a szervezők. December 30-án indul a busz mindazokkal, akik szívesen kirándulnának Aradra és Arad-Hegyaljára, majd az év utolsó napján 17 óra után pár perccel A gyulai históriák és aqua vitae-k nyomában címmel kezdődik egy mintegy háromórás program, melynek során a történelmi és jelenkori Gyula nevezetes helyszíneire látogathatnak el a résztvevők. 

Január 1-jén vasárnap 14 órától solymászbemutatóval pihenhetik ki a szilveszteri mulatozást mindazok, akik vidám percekkel indítanák az év első napját. 

Decemberben több ideiglenes kiállítás is megtekinthető a városban. A Tájvízházban december 2–31. között Tűz-víz címmel zománcfestők munkáit mutatják be. A Gyulai Várszínház Kamaratermében december 6.  és január 31. között Jelenések címmel Both Teodóra festőművész kiállítása látható. 

A város szilveszteri mulatságokban sem szenved hiányt, ahová – amíg a belépőjegyek el nem fogynak – mindenkit szeretettel várnak a szervezők. Az Erkel Ferenc Kulturális Központ és Múzeum Nonprofit Kft. hagyományos évbúcsúztató buliját a Vigadóban rendezik meg báli hangulatban, vacsorával és élőzenével. A városi mulatságra a belépő 7 000 forint. A Gellény Birtok szilveszterén svédasztalos vacsora és retró diszkó várja a mulatni vágyókat 9000 forintos belépőért. A Bols Café évzáróján négyféle vacsoraajánlattal és utcabállal készülnek 3500 forintos áron. A gyulai Kossuth téren városi utcabállal várják az új évet a szervezők, akik a 80-as, 90-es évek és napjaink slágerei mellett forró teával, forralt borral és kürtöskaláccsal segítenek felfegyverkezni a hideg ellen. 

A programok részleteiről a szervezők weboldalán és közösségi oldalain adnak bővebb információt. 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)