Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Gyulán és Hódmezővásárhelyen is a legjobbak között

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2016. november 23. 16:30
Gyulán és Hódmezővásárhelyen is a legjobbak között
Két versenyen is bizonyítottak a Gyulai Várfürdő úszószakosztályának versenyzői
A Gyulai Várfürdő úszószakosztálynak versenyzői két napon és két helyszínen csobbantak a vízbe. A fürdővárosi úszók november 19-én a Békés megyei bajnokság utolsó fordulójában, hazai vizeken szerepeltek a Triton Kupán, míg november 20-án Hódmezővásárhelyen, a nemzetközi Naturtex Kupán gyűjthették tovább az érmeiket.
____Eredeti-Aron_hatuszas.jpg

Szalai Áron 

Fotó: Gyulai Hírlap 

A Gyulai Várfürdő versenymedencéjében rendezett Triton Kupa pontversenyében a Gyulai Várfürdő úszói 14 arany, 13 ezüst és 13 bronzérem megszerzésével az összetett ranglista második helyén végeztek. A versenyen a Gyulai Várfürdő úszószakosztálya jelent meg a legkisebb létszámmal, hiszen a nagyobb korosztályban szereplő versenyzők ezen a megmérettetésen nem indultak. A bajnokság eredményhirdetését a november 26-án, Békéscsabán megrendezendő Mikulás-kupán tartják.

A Gyulai Várfürdő úszószakosztályának érmesei: Abrudán Kitti 1 ezüstérem, Czombos Erik 2 bronzérem, Cseresznyés Petra 1 arany-, 4 ezüstérem, Dobra Dóra 1 arany-, 1 bronzérem, Gombos Fruzsina 1 bronzérem, Havas Balázs 1 arany-, 1 ezüst-, 1 bronzérem, Kurta-Kempf Milán 1 bronzérem, Mácsok Fruzsina 2 arany-, 1 ezüstérem, Matei Bryana 1 bronzérem, Mokán Dominika 1 arany-, 1 bronzérem, Petri Borbála 1 ezüstérem, Ragályi Zsuzsanna 1 arany-, 1 ezüstérem, Szalai Áron 4 aranyérem, Szalai Luca 1 arany-, 1 ezüstérem, Tar Márk 1 ezüstérem, Temesvári Kata 1 ezüstérem, Tóth Bernadett 2 bronzérem, Veres Laura 2 arany-, 1 bronzérem, Veres Luca 1 ezüst-, 1 bronzérem és Zsigmond Olivér 1 bronzérem.

 

____Eredeti-15085496_1260429090684624_49971676_n.jpg

MÁCSOK FRUZSINA (középen)

Fotó: Gyulai Hírlap 

A Triton Kupán nem szereplő korosztály a nemzetközi Naturtex Kupán vett részt, melyet a hódmezővásárhelyi Gyarmati Dezső Sportuszodában rendeztek november 20-án. A vizes viadalon a román és szerb egyesületek mellett az ország minden részéből érkeztek egyesületek. Huszonkilenc klub több mint négyszáz versenyzője csapott össze egymással.

A Gyulai Várfürdő úszószakosztályának érmes helyezései: Burás Annamária 1 ezüstérem, Dobra Dóra 1 bronzérem, Kurta-Kempf Milán 2 bronzérem, Mácsok Fruzsina 1 arany-, 2 bronzérem, Veres Laura 2 ezüst-, 1 bronzérem.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)