A Gyulai Ifjúsági Központ
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Két új programsorozatra invitálja a kreatív elfoglaltságokat keresőket és a sütemények szerelmeseit a Gyulai Ifjúsági Központ.
Az Ügyeskedő elnevezésű kreatív délutánok az adventi időszakra és a karácsonyra való készülődés jegyében fognak telni november 11-én és 25-én, valamint december 9-én és 16-án, minden alkalommal 16 órától. A foglalkozásokon adventi naptárat és mini karácsonyfát készíthetnek az érdeklődők, valamint megtanulhatnak gyertyát önteni és bögrét díszíteni márvánnyal.
A SütiCsüti elnevezésű program keretein belül közös sütésre és falatozásra hívják a fiatalokat és hozzátartozóikat. November 17-én, december 1-jén és 15-én cupcake-készítés és mézeskalácssütés is várja az édesszájúakat, mindhárom alkalommal 16.30-tól.
A programokon való részvétel teljesen ingyenes, a kreatív délutánokhoz és a süteménysütéshez is a szervezők biztosítják az alapanyagokat és az eszközöket. A foglalkozások a Gyulai Ifjúsági Központ Kossuth utca 19. szám alatti épületében lesznek.