Képünk illusztráció
Forrás: Wired.co.uk
Ezen a hétvégén két igen komoly mérkőzés vár a Gyulai Amazonok csapataira. A füves pályán és teremben is helytálló együttesek akár a végső győzelemre is esélyesek lehetnek.
Először a Gyulai Amazonok U18-as korosztálya csap össze a Cigánd SE együttesével a bajnokság keleti csoportjának 9. fordulójában az Id. Christián László Városi Sporttelepen november 5-én 13 órakor. A bajnokságban veretlen hazai együttes a tabella középcsapatával találkozik, és a győzelemre törekszik majd, hiszen Molnár Zoltánné tanítványai egyértelmű esélyesei a bajnokságnak.
Másnap már a futsal lesz a főszereplő, hiszen a Gyulai Amazonok futsal csapata a Magyar Kupa soros fordulójában igyekszik kivívni a legjobb nyolc közé jutást a Debreceni Egyetemi AC együttese ellen. Az előző körben a gyulai lányok 6–3-as győzelemmel léptek át az ELTE-BEAC gárdáján. A mérkőzést november 6-án játsszák a Prohászka Zsolt Városi Tornacsarnokban 14 órától.