
Civilek szervezik civileknek, s jelentős támogatást élvez a II. Gyulai Méz- és Mézeskalács Nemzetközi Fesztivál, amelyet a Gyulai Civil Szervezetek Szövetsége koordinálásával december 11. és 13. között rendeznek meg.
Dr. Fábián Mihály, a Gyulai Civil Szervezetek Szövetségének elnöke a fesztivál sajtótájékoztatóján elmondta, a három nap során a kicsiket kézművesprogramok, kóstolás, adventi készülődés és műsorok várják. A program pénteken az Esze Tamás utca 2. szám alatti Civil Házban vendéglátással, kiállítással, alkonyati galambröptetéssel kezdődik, majd fáklyásmenet indul egyenesen a művelődési ház színpadára. Itt köszöntik egymást a résztvevők, majd gálaműsor zajlik az est hátralévő részében. Vetélkedők, szakmai programok, cukrászati előadások, Luca-bál is szerepel a repertoárban. A programokhoz csatlakozott a Göndöcs Benedek Szakképző Iskola, a gyulai vár és a Gyulai Várfürdő is. Társrendezvényként szerepet kap az Országos Sportgalamb Kiállítás. A fesztivál keretében kerül megrendezésre az I. Göndöcs Benedek Országos Gasztronómiai Emlékverseny is cukrász- és szakács szakmákban. A Szent István Egyetem Egészségtudományi és Környezetegészségügyi Intézete hallgatói egyedülálló és rekordméreteket súroló mézeskalács-életfát alkotnak az esemény tiszteletére.
– Minden olyan rendezvényre szükség van, amely a pangó idegenforgalmi időszakban olyan programot nyújt, amely elviszi a város hírnevét. Nem az idegenforgalmi főszezonban zajló, egyébként is sok embert vonzó eseményeket kell városi pénzből támogatni, hanem a mézfesztiválhoz hasonló kezdeményezéseket kell megerősíteni – hangsúlyozta Szabó Árpád alpolgármester.
A Békés Megyei Önkormányzat 200 ezer forinttal támogatja a II. Gyulai Méz- és Mézeskalács Nemzetközi Fesztivált.



























