A gyulai fiatalok is szívesen töltik a szabadidejüket a Rondellában
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Ha nem vagytok klausztrofóbiások, logikusan gondolkoztok, és bevállaltok egy szabadulást, akkor ajánlom nektek a Tourinform irodában lévő Kalandpincét. Garantált az izgalom és a maradandó élmény.
Aki egy kis adrenalinra vágyik, annak a Kalandpark a legjobb hely. Ha ott jártok, a 3,5 méter magasban lévő kötélpálya vagy a paintball kötelező.
Kiss László tanár urat is megkértem, mondja el, hogy – visszatekintve – szerinte mivel lehet a legjobban kikapcsolódni nyáron. – Ha megkérdezném egykori önmagamat, azt a választ kapnám, hogy biztosan sűrűbben járnék a várszínházba, s büszke volnék, milyen hatalmasat fejlődött Gyulán a múzeumi kultúra. Előadás végeztével a Hídfőben vagy a Rondellában beszélném ki a látottakat, s ha maradna energiám, hajnalban a Körös felé venném az irányt, mert ugyan sok helyen lehet rendesen kikapcsolódni, a legjobb társaságra mégiscsak ott lel az ember – nyilatkozta.
A tanár úr rátapintott a lényegre. Egy rövid közvélemény-kutatás szerint a gyulai fiatalok nagy része a Rondellában, a Hídfőben, illetve a Manuelben szereti nyári délutánjait eltölteni, ami érthető. Mindhárom hely egy picit más, másért jobb, és rendkívül fiatalos. A Rondella a vár és a kastély, a Hídfő a már említett Körös, a Manuel pedig a város hangulata miatt különleges.
Ezeken kívül a fagylaltozók is rendkívüli népszerűségnek örvendhetnek. A Kézműves cukrászda, a Korzó fagyizó és a jó öreg Százéves egyaránt finom fagylalttal csábítja a városban élőket.
A nyaratokat pedig abszolút meg lehet koronázni a várnál lévő programokkal, hiszen fesztiválok nálunk is akadnak, és a Minden Magyarok Néptáncfesztiválja még hátra van. Végül, ha már mindenhol jártatok, mindent kipróbáltatok, sétáljatok egyet, és keressetek Pokémonokat. Garantáltan megmozgat titeket, ráadásul Gyula nevezetességeihez is elkalauzol titeket.
Ezek után senki ne merje majd azt mondani szeptemberben, hogy unalmas volt a nyara!