Képünk egy korábbi mérkőzésen készült
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Az NB III. első fordulójában a Várfürdő-Gyulai Termál FC Komlóra látogat augusztus 6-án. Az új vezetőedzővel és új játékosokkal is felálló gyulai alakulat célja a stabil középcsapattá válás.
Ehhez, első lépésben, a Komlói Bányász csapatát kell legyőznie az Őze Tibor vezette csapatnak. Tavaly nagyon szoros mérkőzéseket játszottunk ellenük, hiszen egyszer 1–0-ra kikaptunk, egyszer pedig 1–1-es döntetlent játszottunk az idei évre alaposan felforgatott Baranya megyei csapattal. De, ahogy Őze Tibor fogalmazott egy korábbi interjúban, a múltat le kell zárni, hiszen az alaposan megváltozott csapatokat nem tudjuk előre felmérni. Az azonban biztos, hogy a Termál FC alaposan felkészült a bajnoki rajtra. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy az utolsó felkészülési mérkőzését is megnyerte a kék-fehér alakulat. Az Őze-tanítványok a Dévaványa csapatát lépték le 3–0-ra.
A bajnokság tehát kezdetét veszi, és nekünk nincsen más dolgunk, mint kimenni és szurkolni a csapatnak. Ezt itthon, legelőször augusztus 13-án tehetjük meg, amikor a Várfürdő-Gyulai Termál FC a Szentlőrinc SE csapatát fogadja majd a városi sporttelepen.























