Óré András, a verseny győztese
Forrás: Spatrendonline.hu
– Nem vagyok képzett szakács, teljesen önképző vagyok. Az összes családi partin vagy baráti összejövetelen én főztem a pörköltöt, én grilleztem. Innen jött az ötlet, hogy ha már ezt csinálom, akkor elkezdek a barbecue-val foglalkozni. Utána láttam meg ezt az online receptversenyt. Kevés jelentkező volt az elején, úgy gondoltam, akkor beadom én is az első receptet. Később egyre komolyabb lett a verseny, egyre többen jelentkeztek, egyre több receptet kellett beküldeni, különféle feladatokat adtak fel, például hal- vagy steakgrillezés. Videókat is kellett beküldeni a receptek mellé, végül ezek alapján választották ki a legjobb négy versenyzőt – mondta Óré András.
Az egyik zsűri Gianni Annoni volt
Elmondása szerint, a legjobb négy versenyző Budapesten mérhette össze a tudását a döntőben. Helyi főzőversenyeken már részt vett korábban, de először próbálta ki magát egy grilltémájú megmérettetésen.
– Tavaly is volt már ilyen verseny, akkor nem hallottam róla. A döntő egyik feladatát elküldték e-mailben előre, egy pizzát kellett megsütni grillen Gianninak. Egy olasznak elég nehéz pizzát készíteni, de a receptet elmondta, és egyszer meg is mutatta. A tésztát mindenki otthon gyúrta meg, és onnan vittük magunkkal. A második feladat ott derült ki, arra igazából nem lehetett felkészülni, bármi lehetett volna, most konkrétan egy marhahátszínt kellett grillezni. Utána azt mondták, hogy a steakkel nyertem meg a versenyt, amelynek igazán egyszerű a receptje. Két fajtát csináltam, az egyiket egy klasszikus só-bors keverékkel, a másikat egy fűszerkeverékkel kentem be, ami más ízt adott neki, de a lényeg ugyanaz volt. Igazából a technikára kellett odafigyelni, hogy melyik húst mikor veszed le, mennyit pihenteted, mielőtt felvágod, és ilyen apróságok. A főnyeremény egy Broil King gázgrill volt, egy elég nagy szerkezet, nagyon hasznos gép.
András egy könyvelőirodát vezet a családjával, de tervezi, hogy hivatásszerűen is a hobbijával foglalkozzon.
– A barbecue-vonallal szeretnénk foglalkozni, ami kicsit más technikát igényel. Lassan, hat, nyolc vagy akár tíz órán keresztül is sülhetnek a húsok. Amerikából jött ez az egész, egy teljesen más íz, egy teljesen más világ. Ott ez olyan mindennapos, mint nálunk a pörköltfőzés.
András azt mondja, hogy jövőre újra elindul a versenyen, így újra szoríthatunk a sikeréért.