Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - 21. századi konfliktusok és háborúk

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • D. J. • KULTÚRA • 2016. május 09. 12:00
21. századi konfliktusok és háborúk
Isaszegi János hadműveleti szakértő tart előadást a gyulai könyvtárban május 10-én
____Eredeti-konyvtar.JPG

A programnak a gyulai könyvtár ad otthont 

Fotó: Gyulai Hírlap – Oláh Szabolcs 

Magyarországon szerencsére nincsenek háborús események, ám a világ több pontján időről időre megszólalnak a fegyverek. Hatásukat közvetve mindannyian érezzük: ez alatt persze nem azt értve, hogy a híradásokban látjuk és halljuk a történéseket, sokkal inkább azt, hogy akár kerítés is épülhet hamarosan a közeli országhatáron, vagy hogy latolgatnunk kell egy utazás kapcsán, mennyire lehet veszélyes repülővel közlekedni.

Tényeket, eseményeket ismerünk, de a hátterekről keveset tudunk. Ez alkalommal azonban az érdeklődőknek az összefüggések megismerésére is lehetősége nyílik, hiszen május 10-én, kedden 18 órától a városi könyvtár Simonyi-olvasótermében a 21. századi konfliktusok és háborúk adják a témát. A Szent László Baráti Kör szervezésében megvalósuló program előadója pedig Isaszegi János tábornok, nyugalmazott vezérőrnagy, háborús hadműveleti szakértő lesz.

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)