Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Esőben búcsúztak iskolájuktól a Harruckern János Szakképző Iskola végzősei

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Sz. E.HÍREK • 2016. április 29. 19:58
Esőben búcsúztak iskolájuktól a Harruckern János Szakképző Iskola végzősei
Czeglédiné Szappanos Anita: Merüljenek el egy-egy területen az átlagosnál jobban, ettől lesznek egyediek, értékesek!
Esős délután várta a Harruckern János Szakképző Iskola és Kollégium ballagásán részvevőket április 29-én. Az eseményt ennek ellenére szabad téren tartották, amin 50 szakközépiskolás, 28 szakmunkás, 78 szakképzésben részvevő és 68 szakközépiskolai szakképzésben tanuló fiatal köszönt el az iskolapadoktól.

A belügyi rendészekből, vendéglátósokból, ápolókból, leendő marketingesekből és sok más, szakemberként végzett fiatalból álló csapat jól állta a sarat, és az arra kijelölt fedett helyen a Himnusszal indították a ballagás megható pillanatait. Az ünnepen az iskola tanára, Lánczi Ildikó köszöntötte az egybegyűlteket, majd esemény ezek után Tóth Martin 9/A osztályos tanuló versével folytatódott. A diák Fésűs Éva Csak ennyi című rövid költeményével lepte meg a végzősöket.

A köszöntések folytatásában Czeglédiné Szappanos Anita igazgatónő gondolatai következtek, aki Tóth Árpád szavaival indította beszédét: – Egy életcélt követni nemes gondolat / S mi kell hozzá? Csupán akarat / mely minden ifjú szívében él / küzdeni bátran egy új életért – tolmácsolta a költő gondolatait az intézményvezető.

Czeglédiné Szappanos Anita fontosnak tartotta megemlíteni azt is, mennyi hálával tartoznak a diákok szüleiknek, valamint az őket tanító pedagógusoknak, és hogy a ballagás jó alkalmat teremt arra, hogy minden végzős diák végiggondolja az elmúlt évek eseményeit. – Három-négy évvel ezelőtt még szinte gyermekként lépték át az iskola küszöbét. Itt nőttek fel, itt váltak ifjúból felnőtté, ami mögött sok munka és törődés van – tette hozzá az igazgatónő, aki a továbbiakban egy fontos tanáccsal indította útjára az iskola ballagóit. – Merüljenek el egy-egy területen az átlagosnál jobban, ettől lesznek egyediek, értékesek – ezzel zárta ünnepi gondolatait az intézmény vezetője.

A végzősök sem maradtak búcsúbeszéd nélkül. Elköszönő gondolataikat Kökény Hajnalka 12/A osztályos tanuló tolmácsolta.

– A középiskola az élet egyik legszebb, legérdekesebb és legizgalmasabb hídja. Utat nyújt a gyermekkorból a felnőtt létbe, a szórakozásból a felelősségbe és az álomvilágból a valós világba. A híd másik oldalán döntések halmozódnak fel és jó választások esetén az álomvilág valóra válhat – kezdte beszédét az iskola végzőse. 

– Itt formálódott egyéniségünk, a sokat látott és sok mindent megélt iskola falai között. A végbement változás pedig jelentős. Köszönettel tartozunk szüleinknek, nagyszüleinknek, testvéreinknek, barátainknak, és végül, de nem utolsósorban tanárainknak. Mindenkinek, aki valamit adott, aki azért dolgozott, izgult, aggódott, bosszankodott, hogy felnőtt, érett gondolkodású emberekké válhassunk – emelte ki.

Az esemény az ünnepi beszédek után a kiemelkedő eredményeket elért diákok jutalmazásával zárult, akik között néhányan jó tanulmányi eredményeik miatt, míg mások közösségi munkájukért vagy versenyeken való részvételért kaptak könyvjutalmat.

Az iskola alapítványa külön kiemelt és jutalmazott néhány tanulót, akik a belügyi rendészeti csapatversenyen elért eredményeikért vehettek át pénzjutalmat. Idén Antal NikolettÁrgyelán MátéSzabó Richárd és Varga Erzsébet végzős tanulók érdemelték ki az alapítvány elismerését. Az esemény a Szózat meghallgatásával, majd a végzős osztályok ünnepi elvonulásával zárult. 

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)