Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Csernus doki – ahogy még nem látta

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • KULTÚRA • 2016. március 18. 13:00
Csernus doki – ahogy még nem látta
Agnieszka Osiecka Ő+Ő című darabját március 22-én mutatják be a gyulai Erkel Ferenc Művelődési Központban
____Eredeti-DSC_9006.jpg

Részlet a darabból. A színpadon Nagy Enikő és Szabó Győző 

Fotó: Gyulai Kulturális és Rendezvényszervező Nonprofit Kft. 

Különleges produkcióval érkezik Gyulára a Szegedi Pinceszínház. Agnieszka Osiecka színdarabjában Nagy Enikő és Szabó Győző mellett közreműködik az egyik legismertebb magyar pszichiáter, dr. Csernus Imre.

Az 1936-ban született lengyel írónő (aki színházi és televíziós produkciókat is rendezett) mindössze egy évig volt házas. Talán nem is véletlen, hogy Ő+Ő című színművének két szereplője a saját válóperéről tart haza, amikor a vonaton találkoznak. A férfi és a nő kíváncsian érdeklődik a másik sorsa felől, addigi életük pedig megelevenedik a nézők előtt.

De nem csak a képzeletükben, mert a két ember belebújik a másik partnerének bőrébe, így valóban a szereplők életének egy-egy pillanata elevenedik meg a szerepjátéknak köszönhetően. S mintha egy jó krimit nézne az ember, a végén a meglepő fordulat sem marad el.

Csernus Imre szinopszisa a darabról így szól: „Egy vonat elindul. Az egyik fülkében egy nő és egy férfi ül. Hosszú az út, beszélgetnek. Történeteiken hol sírunk, hol nevetünk. Válaszokat keresnek. Ki rontotta el? Hol? Mikor? Miért? Váratlanul új utas száll fel: Csernus doki. Ő segít nekik, ám nem csak nekik, Önök is izgalmas alternatívákat kaphatnak tőle az élet számos párkapcsolati problémájára.” 

Agnieszka Osiecka Ő+Ő című színdarabját Nagy Enikő, Szabó Győző és Csernus Imre előadásában március 22-én este láthatják a gyulai Erkel Ferenc Művelődési Központban. 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)