A Gyulai Közüzemi Nonprofit Kft. székhelye
Fotó: Gyulai Hírlap – Oláh Szabolcs
A Gyulai Közüzemi Nonprofit Kft. hosszú évek óta alkalmazott gyakorlata szerint a havonta kiállított számlában két hónappal korábbi vízfogyasztás, illetve egy hónappal korábbi alapdíj került kiszámlázásra. Ügyfeleink jelzéseire reagálva – mely szerint az előző havi fogyasztást szeretné fizetni –, illetve a számlázásra vonatkozó előírások változása miatt, a most kiküldött számláinkban a 2016. év január és február havi vízfogyasztás együtt került kiszámlázásra. Ez a magyarázata annak, hogy Ügyfeleink számlájának értéke a szokásosnál magasabb. Amennyiben a számla összegének rendezése egy összegben megterhelő lenne, részletfizetést kérhet Ügyfélszolgálati Irodánkban személyesen, e-mailben vagy postai levélben.
Ezt követően minden hónapban Ügyfeleink viziközmű-szolgáltatási számlája az előző havi fogyasztás díjait tartalmazza.
Tájékoztatjuk Ügyfeleinket, hogy a vízmérőállások diktálási ideje megváltozott, a módosított időpontokról Ügyfélszolgálati Irodánkban és Társaságunk honlapján (www.gyulaikozuzem.hu) tájékozódhat.

























