Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Ingyen telekkel csábítaná vissza a fiatal családokat a MIÉP Gyulára

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • M-P. J.HÍREK • 2016. január 26. 15:00
Ingyen telekkel csábítaná vissza a fiatal családokat a MIÉP Gyulára
Singer Attila: felszólítjuk a gyulai képviselő-testületet, kövessék a példát!
A gyulai önkormányzat adjon ingyen építési telket a legalább három gyermeket vállaló magyar családoknak – mondta keddi sajtótájékoztatóján Singer Attila, a MIÉP Gyulai Szervezetének elnöke. A radikális párt véleménye az, hogy ezzel csökkenteni lehetne a Békés megyei településekre jellemző nagymértékű elvándorlást.
____Eredeti-DSCN6808.JPG

Singer Attila a Városház utcán tartott sajtótájékoztatót 

Fotó: Gyulai Hírlap – M-P. J. 

– Egy ilyen pozitív intézkedés hatására talán több családos fiatal költözne vissza Gyulára, s ha ehhez még munkalehetőség is társulna, az lenne egy igazán kedvező változás végre – hangsúlyozta a politikus, aki elégedetlenségének adott hangot a kormány munkahelyteremtő politikáját illetően. Véleménye szerint az „utcai közmunka” nem jelent megoldást semmire. Kirakatpolitikának tartja a Fidesz munkahelyteremtő programját, amely nem nyújt valóságos alternatívát a Gyulán élő fiataloknak sem.

– Ásotthalom már döntött: ingyen építési telket ad a legalább három gyermeket vállaló magyar családoknak, akik a CSOK keretében jogosultakká válnak új lakóingatlan építésére. Felszólítjuk a gyulai képviselő-testületet, kövessék ezt a példát! – mondta Singer. A MIÉP azt feltételezi, hogy a telekvásárláson megtakarított pénzből helyi vállalkozást tudnának elindítani a fiatal családok.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)