Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Tavalyi árakon kínálják a fenyőket a gyulai piacon

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • S. E.HÍREK • 2015. december 18. 08:00
Tavalyi árakon kínálják a fenyőket a gyulai piacon
A legnagyobb örökzöldek Zalából kerültek a standokra
Nem emeltek árat a fenyőfaárusok tavaly óta a gyulai piacon. A forgalom még mérsékeltnek mondható, a vevők egyelőre csak felmérik a felhozatalt. A termelők többsége az előző évekhez hasonlóan az ünnepek előtti napokban számít nagy rohamra, mint mondták, sokan azért várnak ki, mert abban reménykednek, hogy addigra némileg mérséklődnek az árak.
____Eredeti-piac_fenyo_2015.jpg

a vágott luc métere 2000 forintba kerül

Fotó: Gyulai Hírlap – Súr Enikő

Az árusoktól megtudtuk, minden fajtának megvan a maga vevőköre: a kisebb lucokat általában a kisnyugdíjasok keresik, a legdrágább darabokat pedig a tehetősebbek viszik el. Ottjártunkkor még mindegyikből szép számmal akadt a standoknál, jellemzően luc-, Nordmann- és ezüstfenyőt kínáltak a vásárlóknak, emellett szerb lucot és Douglas-fenyőt is találtunk az elárusítóasztaloknál.

A legnagyobb örökzöldek Zalából kerültek a piacra. A kereskedő elmondta, 15 ezer forint felett vásárlásnál, házhoz szállítást is vállalnak. A karácsonyfákat utaztató árusoknak leginkább az üzemanyagárak emelkedése okozott bevételkiesést, míg a helyi és környékbeli termelők a locsolási költségek miatt panaszkodtak. Utóbbiaktól azt is megtudtuk: egy fa évente mindössze száz forint hasznot hoz, hiszen legalább 8-10 évig kell nevelni ahhoz, hogy eladható legyen.

A töves luc darabja 1500–4000 forintba, métere 1300–2000 forintba került, vágottat darabáron 2500 forintért, méteráron 2000 forintért találtunk. A töves ezüstfenyő darabját 3500–9000 ezer forintért, a vágottét 10-15 ezer forintért árulták. A vágott méterára 4000 forint volt. A töves Nordmann-fenyő darabját 10 ezer forintért kínálták, míg métere 6000 forintba került. 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)