A gyulai Rádiótörténeti Múzeum
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Sok más településéhez hasonlóan december 1-jén Gyulán is megemlékeznek a hazai rádiózás 90 éves történetéről, 1925-ben ugyanis ezen a napon sugározták az első hivatalos adást Magyarországon.
Itthon a rendszeres rádiós műsorsugárzás a Magyar Telefonhírmondó és Rádió Rt. létrejöttével indult el kilencven évvel ezelőtt. 1925. december 1-jén Demény Károly államtitkár, a Magyar Királyi Posta vezetője jelentette be: a 2 kW-os csepeli állomás útján 546 méteres hullámhosszal szórnak szét az éterben.
Erre az eseményre emlékeznek a Gyulai Tourinform iroda épületében található Rádiótörténeti Múzeumban, ahol 10–12 óráig és 14–16 óráig ingyenes tárlatvezetésen vehetnek részt az érdeklődők. A ma is működő rádiómatuzsálemekről Wlassits Nándor múzeumalapító, mérnök és Kocsis János idegenvezető tart előadást.

























