Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Felmérik a környékbeli víztestek állapotát

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • F. C. • HÍREK • 2015. augusztus 05. 17:00
Felmérik a környékbeli víztestek állapotát
Szakmai fórum keretében számoltak be Magyarország Vízgyűjtő-gazdálkodási Tervének felülvizsgálatáról Gyulán
Felülvizsgálati szakaszába érkezett Magyarország Vízgyűjtő-gazdálkodási Terve, melynek kapcsán az Országos Vízügyi Főigazgatóság szakmai fórumokat rendez országszerte. Gyulán a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatósággal közösen augusztus 5-én, az Elizabeth Hotelben tartottak tájékoztatást a felülvizsgálat eddigi eredményeiről, illetve a jövőben megvalósítandó elképzelésekről.
____Eredeti-IMG_3120.JPG

Vízgyűjtő-gazdálkodási Terv felülvizsgálata című szakmai fórumon

Fotó: Gyulai Hírlap – Fekete Cintia

A résztvevőket Szabó János főmérnök, a KÖVIZIG műszaki igazgató-helyettese köszöntötte. A főmérnök lapunknak elmondta, az Európai Unió Víz Keretirányelvének előírása szerint Magyarország 2009-re készítette el saját Vízgyűjtő-gazdálkodási Tervét. A projekt második fázisában a VGT1 felülvizsgálata zajlik.

____Eredeti-IMG_3068.JPG

Szabó János: A cél, hogy javítsuk a vizek mozgását és minőségét

- Ez a terv gyakorlatilag a vizek állapotát méri fel ún. vízgyűjtő alegységekre és víztestekre bontva, valamint meghatározza azokat a feladatokat, amelyeket végre kell hajtani annak érdekében, hogy a vizek jó állapotba kerüljenek. A tagállamok terveit öt évente felül kell vizsgálni. Ez egyben új tervezést is jelent, hiszen újraértékeljük a víztestek jelenlegi állapotát, valamint a végrehajtott és elmaradt intézkedéseket. Ennek eredményeképpen készülhet el az ún. második tervezet (VGT2) – tájékoztatta lapunkat Szabó János.

A jövőben megvalósítandó feladatok megtervezését illetően a főmérnök elmondta, az érintettek érdekei gyakran különböznek, így az intézkedések megfogalmazása során ezt is figyelembe kell venni.

- A jelenlegi munka során meghatározzuk, hogy hol szükséges műtárgyakat felújítani, partot rendezni stb.. Ez mind olyan jellegű feladat, amivel javíthatjuk a víz mozgását és minőségét, illetve helyreállíthatjuk az eredeti állapotot. Az eltérő érdekek miatt viszont több elképzelés is felmerülhet, hiszen például egy gazdálkodónak az a fontos, hogy a víz gyorsan lefolyjon és tiszta legyen a csatorna, míg az élőlények inkább a nádas szélű vizeket kedvelik – fogalmazott Szabó János.

A KÖVIZIG működési területén lévő felszíni vizek állapotfelmérésének eredményeiről, illetve a víztestekre vonatkozó intézkedésekről Seprenyi Nóra Jolán, vízkészlet-gazdálkodási ügyintéző számolt be. Előadásán elhangzott, a VGT1 teljesítése során megvalósult a vízszennyezettségi határértékek rendszerbe illesztése, a rétegvízből történő öntözés szabályozása, több szennyvíztelep-fejlesztés, valamint hallépcsők és megkerülő csatornák kiépítése.

____Eredeti-IMG_3123.JPG

Szabó Erika: Az igazgatóság területén lévő felszín alatti víztestek összességében jó állapotban vannak

Szabó Erika, felszín alatti vízgazdálkodási ügyintéző a felszín alatti vizeket érintő eredményekről és intézkedésekről tájékoztatta a jelenlévőket. A Gyulai Hírlapnak Szabó Erika elmondta, a felszín alatti vizek felülvizsgálata kér részből állt, mely során kémiai, valamint mennyiségi szempontból is felmérték a vizek állapotát. Az ügyintéző elmondása szerint az igazgatóság területén lévő víztestek összességében jó állapotban vannak, de természetesen további fejlesztési elképzeléseket is megfogalmaztak.

- Területünkön jelentős diffúz, illetve pontszerű terhelést kapnak felszín alatti víztestjeink, jellemzően a területhasználat miatt, ami térségünkben leginkább a mezőgazdaságból eredhet. Gondolhatunk itt a műtrágyahasználatra, illetve az állattartó telepek által kibocsátott szennyező anyagokra. Tehát fontos, hogy ezen a téren tovább haladjanak a fejlesztések. Az ivóvízminőség-javító program keretén belül a rétegeredetű komponensek kiszűrése miatt új kutakat fúrtak. Ezen a téren jó eredményekkel büszkélkedhetünk. A felszín alatti vizek mennyiségi terhelése miatt a víztakarékos üzemmódra való váltás egy jó tendencia. A gazdálkodóknak – olyan területeken ahol ez megoldható – a csepegtetéses öntözési módszert kell alkalmazniuk, hiszen a nagy ívű öntözés esetén a víz jelentős része elpárolog, mielőtt hasznosulni tudna – fejtette ki lapunknak Szabó Erika.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)