a szakmai fórumon
Fotó: Gyulai Hírlap – Fekete Cintia
Szabó János, a KÖVIZIG műszaki igazgatóhelyettese köszöntőjében az Európai Unió 2007-ben elfogadott árvízvédelmi irányelvéről tett említést, amely árvízi kockázat térképezésre kötelezte a tagállamokat. Az árvizek tekintetében Magyarország az egyik legveszélyeztetettebb ország Európában. Az igazgatóhelyettes szerint térségünk szempontjából rendkívül fontos, hogy az ország felkészüljön az árvizekre, hiszen a KÖVIZIG területén lévő vizeket gyors árhullámok jellemzik, melyek egy esetleges árvíz esetén kevés időt adnának a védekezésre.
Az igazgatóságunk területén tervezett fejlesztésekről, valamint a térség árvízvédelmi sajátosságairól Laurinyecz Pál, a KÖVIZIG műszaki referense számolt be. A szakember lapunknak elmondta, a kockázattérképezés során felmérték azon területeket, ahol az áradás potenciális veszélyt jelent, így olyan tervszerű stratégiákat tudnak kidolgozni, melyekkel csökkenteni lehet a térség árvízkockázatát, és egyben növelni a lakosság biztonságát. Laurinyecz Pál hozzátette, a veszélytérképek elkészítése a jelenlegi legmagasabb szakmai színvonalon történt, mely során modern hidrodinamikai számítógépes modelleket alkalmaztak, a folyók hullámtereit pedig lézerszkenneléssel mérték fel.
A jövőbeni fejlesztések kapcsán a műszaki referens megjegyezte, az árvízi biztonság kialakítása érdekében jelenleg is nagyszabású fejlesztések zajlanak a térségben. Ilyen például a terület árvízi biztonságának javítását célzó több mint 11 milliárdos beruházás, melynek keretében a Fehér- és a Fekete-Körös deltájánál is munkálatok folynak, de 3-4 milliárd összértékű töltéserősítések vannak folyamatban a folyók egyéb szakaszain is.
Laurinyecz Pál: Jövőbeli terveink szimplán töltésfejlesztésre fognak koncentrálódni
- A 2014-2020-as időszakra vonatkozó jövőbeli terveink szimplán töltésfejlesztésre fognak koncentrálódni és elsősorban a Hármas-Körös jobb oldalát érintik majd. A Kvassay Jenő-tervben pedig hosszabb távú célként egyéb töltés, valamint szükségtározófejlesztési feladatok is megfogalmazódtak – közölte lapunkkal Laurinyecz Pál.
Az Európai Unió Árvíz Irányelve szerinti árvízvédelmi tervezés eredményei a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság területén címmel – a tervező ÁKK 2014 Konzorcium részéről – Illés Lajos, a Viziterv Environ Kft. ügyvezető igazgatója tartott előadást.
- Mostanra elkészültek azok a veszély és kockázati térképek, amelyek bemutatják az ország árvízi veszélyeztetettségét. Ez alapján kell kidolgoznunk olyan egész országra kiterjedő árvízvédelmi fejlesztési programokat, amelyekkel kezelni tudjuk ezeket a kockázatokat, figyelembe véve azt is, hogy az elkövetkezendő évtizedekben bekövetkező klímaváltozás miatt az árvízveszély fokozódhat – tájékoztatta lapunkat Illés Lajos.
Az ügyvezető kérésünkre kifejtette, az egyik legfőbb feladat az elhanyagolt töltések közötti hullámterek rendezése, ami országos szintű problémát jelent. Az elmúlt évtizedekben ugyanis folyóink hullámtereiben jelentős mértékű burjánzás következett be, amely lassítja a vizek levonulását. Illés Lajos szerint ez ügyben az érintettekkel és az önkormányzatokkal közösen kell cselekedniük, de szükségük van a folyók közelében gazdálkodók megértésére is.
- Itt nemcsak a növényzet esetleges átalakításáról lenne szó. Egyes szakaszokon ugyanis elődeink viszonylag közel építették az árvízvédelmi töltéseket a folyóhoz, tehát kevés hely maradt az árvizek levonulásához. Így tehát előirányzunk olyan beavatkozásokat is, amelyekkel ezeket a meglévő árvízvédelmi töltéseket – ahol lehet – valamivel távolabb helyezzük a víztől, tehát több teret adunk a folyónak. Ez is a jelszava ennek a tervezési programnak – fejtette ki Illés Lajos.



























