Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Sztepptánc, nyáresti romantika és slágerparti a Gyulai Korzó programsorozatában

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • O. Sz. • KULTÚRA • 2015. augusztus 04. 14:00
Sztepptánc, nyáresti romantika és slágerparti a Gyulai Korzó programsorozatában
Augusztus 6-án, csütörtökön 20 órától a Rhythm & Shoes utcai sztepptánc előadását tekinthetik meg a Világóránál
____Eredeti-vilagora.JPG

a világóra gyulán

Fotó: Gyulai Hírlap – Oláh Szabolcs

A Gyulai Korzó programjai a város több helyszínén feltűnnek, hogy „szórakozásra bírják” a turistákat és a helyieket.

Augusztus 6-án, csütörtökön 20 órától a Rhythm & Shoes utcai sztepptánc előadását tekinthetik meg a Világóránál.

Augusztus 7-én, pénteken 16 órától a Gyulai Nyári Művésztelep kiállításának megnyitója kezdődik a Kohán Képtárban.

Augusztus 11-én, kedden este nyolctól a Nyáresti romantika című zenés estet hallatják a Göndöcs-kertben, augusztus 12-én, szerdán 19.30-tól Erkel Ferenc Ifjúsági Fúvószenekar zenél a Világóránál.

Augusztus 15-én, szombaton 21 órától szintén a sétáló utcán indul a slágerparti DJ Ravasszal.

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)