Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés:
oldalakon
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - A szaunától a Nokiáig - A Világjáró gyulaiak következő részében ezúttal Finnországba látogathatnak el

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • D. J. • KULTÚRA • 2015. május 19. 10:30
A szaunától a Nokiáig - A Világjáró gyulaiak következő részében ezúttal Finnországba látogathatnak el
Fodor György előadását május 21-én, csütörtökön 18 órától hallhatják a városi könyvtárban
____Eredeti-konyvtar.JPG

A Mogyoróssy János Városi Könyvtár gyulán

Fotó: Gyulai Hírlap – Oláh Szabolcs

Ha az „ezer tó országa” vagy a „Kalevala földje” kifejezést használjuk, szinte mindenki azonnal tudja, hogy Finnországról van szó. Arról a csodás északi országról, melynek szimpatikus lakóit, mint nyelvrokonokat, mindig magunkhoz közelebb állóknak gondoljuk, annak ellenére, hogy napjainkban olykor kritikus megjegyzésekkel illetik e nyelvészeti elképzelést.

A Mogyoróssy János Városi Könyvtár kedvelt Világjáró gyulaiak programsorozata ezúttal erre a vidékre kalauzolja el érdeklődő vendégeit. S bár az előadás címe „A szaunától a Nokiáig” nem utal rá, az Erkel Ferenc Gimnázium tanára, Fodor György személye következtetni enged rá, hogy akár a nyelvészeti vonatkozások is szóba kerülnek. Persze mint minden úti beszámoló esetében, ez alkalommal is a képeké és az élményeké, no és utazó vendégünké lesz a főszerep május 21-én, csütörtökön 18 órától a könyvtár Simonyi-olvasótermében.

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)
Friss adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért.
Jöhet a süti?
Részletek KÉREM