Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Új jövevényeket köszöntött Gyula Város Önkormányzata és a Gyulai Kreatív Varrónők

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • F. C. • HÍREK • 2015. március 27. 12:30
Új jövevényeket köszöntött Gyula Város Önkormányzata és a Gyulai Kreatív Varrónők
A Babaruha-program révén névre szóló, egyedi rugdalózót is kaptak a picúrok
Újszülötteket köszöntöttek Gyulán. Fotó: Gyulai Hírlap - Fekete Cintia

A Babaruha-program keretében ismét újszülötteket köszöntött Gyula Város Önkormányzata és a Gyulai Kreatív Varrónők Szociális Szövetkezete. A megajándékozott három jövevény egyike Csapó Zétény Zoltán volt, akit március 26-án dr. Görgényi Ernő polgármester, a körzet önkormányzati képviselője és Eszlári Mária varrónő látogatott meg.

A tavaly áprilisban indult akció során a városvezető és a szövetkezet munkatársa egyedi hímzésű babaruhával, virágcsokorral, illetve Póka György gyulai alkotó festményével lepték meg a csemetét és az újdonsült anyukát, Szabó Mária Melindát.

Csapó Zétény Zoltán 2015. január 7-én jött a világra. Édesanyja úgy fogalmazott, kisfia „igazi pasi”. Elmondása szerint, a picúr aranyos, nyugodt gyermek, persze ha valami nincs rendben, annak rögtön hangot ad. Szabó Mária Melinda a köszöntés kapcsán azt is elmondta, hogy ötletes és kedves akciónak tartja a Babaruha-programot. Mint mondta, jól eső érzés, hogy a város és a körzet képviselője odafigyel az újszülöttekre, és efféle apróságokkal köszönti őket.

A Gyulai Hírlapnak dr. Görgényi Ernő kifejtette, szép kezdeményezésnek tartja a programot, és maga is kötelességének érzi, hogy ez alkalomból köszöntse Gyula legifjabb lakóit.

- Ezzel a város és az önkormányzat is kifejezi azt, hogy minden egyes gyulai kisbaba fontos számunkra. Megbecsülést és elismerést érdemelnek azok a családok, akik gyermeket vállalnak, hiszen általuk is gyarapodik a város – emelte ki a városvezető, majd hozzátette, reméli, hogy az ajándékokra szép emlékként tekintenek vissza a gyulai családok akár évek múltán is.

 

Szabó Mária Melinda és Csapó Zétény Zoltán. Fotó: Gyulai Hírlap - Fekete Cintia
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)