Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - A zene karácsonyával ajándékozták meg közönségüket a gyulai zeneiskola diákjai és tanárai

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Fekete Cintia • KULTÚRA • 2014. december 20. 10:00
A zene karácsonyával ajándékozták meg közönségüket a gyulai zeneiskola diákjai és tanárai
A gyulai Erkel Ferenc Zeneiskola karácsonyi hangversenyén egy gombostűt sem lehetett leejteni
Fotó: Gyulai Hírlap - Rusznyák Csaba

Szakadatlan vastapsok robajára és ünnepi dallamok csengésére kaphatták fel fejüket december 18-án az Adler és a Bartók utca kereszteződésében elhaladó járókelők. A gyulai Erkel Ferenc Zeneiskola ugyanis – több éves hagyományához hűen – idén is színvonalas karácsonyi hangversenyre invitálta városunk zenepártoló közönségét. Az ifjú fellépők lelkes játéka, vagy tanáraik tetszetős muzsikája tette talán, hogy az ünnepi koncerten zsúfolásig telt a nézőtér, de még állóhely is alig maradt szabadon a teremben.

A rendezvényt Juhász Gyula Karácsony felé című verse nyitotta meg, amelyet Boros Menta tolmácsolásában hallgathattak meg a jelenlévők. Ezt követően Kovácsné Ambrus Anikó énekcsoportjának jóvoltából felcsendültek a koncert első hangjai is, melyek a Karácsonyi képeslap című ünnepi klasszikust szólaltatták meg. Bischof Ildikó zongorakíséretében Czirok Mihály és tanítványai, Pusztaszegi Ákos és Kranczler Máté a Jingle Bells című dalt fújták el közönségüknek, mely során a trombitaszót Breznyán-Tokai György bűbájos énekhangja is kiegészítette. Az est Veres József és Iszály Attila hegedűjátékával folytatódott, akik Bischof Ildikóval (zongora) közösen Tartini D-dúr szonátájának 2. és 3. tételét adták elő.

Mendelssohn Őszi dal című darabját Fekete Katalin (zongora), Döge Csaba (furulya) és Sebestyén Janka (furulya) előadásában élvezhettük, majd Czeglédi Katalin énekcsoportja „Fehér Karácsonnyal” ajándékozta meg a hallgatóságot. Bischof Ildikó (zongora), Bakné Kocsis Beáta (hegedű) és Peres Vivien (hegedű) Bach d-moll kettősversenyével varázsolták el a nézőteret, Bihari Valéria (harmonika) és Mészáros Gergő (harmonika) pedig Strauss keringőjével és a Csendes éj című karácsonyi dallal kedveskedtek a jelenlévőknek. A duettek sorát Veres József és Molnár Ágnes hegedűprodukciója zárta, mely során Bischof Ildikóval (zongora) kiegészülve Corelli e-moll szonátájának dallamai csendültek fel.

Az est folyamán Téglás Ferenc csapatának műsora révén egy ideig a népzene vizének hanghullámain ringatózhattunk, amihez zenészeink apraja-nagyja különleges ünnepi népdalfeldolgozásokkal biztosította a kellemes ritmust. Ezután az iskola zenekarainak muzsikáját élvezhettük. Elsőként a Sándor Ottó által vezényelt kis vonós együttes lépett színpadra, melynek tagjai angol népdalokat adtak elő. A szintén Sándor Ottó vezényelte nagyobbacska vonószenekar produkciója során pedig Händel Indulójával és egy kis amerikai népzenével kényeztethettük füleinket. A Gyalogné Veres Katalin, Fábiánné Kelemen Teréz és Fábián István ötlete nyomán megszületett Karácsonyi álom című produkcióban számos zenész ifjonc és tanító lépett színpadra, akik vonós bravúrokkal, ritmushangszerek keltette csilingelő csörgéssel, mosolyt fakasztó énekszóval és még ki tudja mennyi zeneszerszám részvételével igyekezték megidézni a karácsony hangulatát.

A hangverseny utolsó pillanataiban a Bogdán Gábor vezette fúvószenekarok lenyűgöző brillírozását élvezhettük, melyek muzsikája valósággal birtokba vette a teret. Előbb az Operaház fantomja című musical néhány hatásos részletére hegyezhettük füleinket, a nagyobbik együttes pedig – többek között – egy kis karácsonyi rock ’n’ rollt tűzött repertoárra. A produkció résztvevői igencsak kitettek magukért. Hatásos, bravúros és egyben szórakoztató műsoruk elnyerte a közönség tetszését, amit fekete kalapokkal megspékelt stílusos ünnepi fináléjuk csak még inkább megerősített.

A gyulai zeneiskola karácsonyi hangversenyén egy gombostűt is alig lehetett leejteni. A nézőtér zenekedvelő hallgatókkal, büszke szülőkkel és boldog nagymamákkal telt meg, miközben állóhely sem igen maradt már a későn érkezőknek. A tehetséges zenészek produkciónkként egyre inkább igyekeztek elkápráztatni vendégeiket, melynek köszönhetően – az embersokaság keltette tikkasztó hőség ellenére is – mindnyájan kiválóan érezhettük magunkat, hiszen valóban részesei lehettünk a zene karácsonyának. 

 

Fotó: Gyulai Hírlap - Rusznyák Csaba
GYULAI HÍRLAP • 2014. december 26. 13:14
A gyulai Erkel Ferenc Zeneiskola karácsonyi hangversenyén egy gombostűt sem lehetett leejteni
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)