A Karácsonyi János Katolikus Gimnázium 56 maturandusának mellkasára tűztek szalagot november 29-én a gyulai Erkel Ferenc Művelődési Központban. A felnőtté válást szimbolizáló valétálási ünnepségen Kónya István, Gyula város alpolgármestere, Kovács Péter pápai káplán, esperes plébános és Petróczki Zoltánné, az iskola igazgatója köszöntötte a jelenlévőket.
Kónya István alpolgármester Gyula város önkormányzata nevében üdvözölte az ünneplő közönséget, majd néhány személyes gondolatot osztott meg a megjelentekkel. Beszédében elmondta, eme jeles alkalom különös jelentőséggel bír számára, hiszen 2009-ben még maga is ott állt egykori társai között. Az alpolgármester a diákokra tekintve hozzátette, most az utolsó hajrában egy igen küzdelmes év vár a fiatalokra, hiszen néhány hónap múlva számot kell adni tudásukról.
- Egy dolgot sose felejtsetek el kedves diákok. A sikerhez alapvetően négy nagyon fontos elem kell: akarat, kitartás, alázat és természetesen tudás. Hogyha meglesz bennetek ez a négy elem, akkor bármit el tudtok érni az életben – foglalta össze jó tanácsait a végzősöknek Kónya István.
Kovács Péter káplán Pál apostol gondolataival indította ünnepi beszédét, majd hozzátette: az ember élete során újabb és újabb célokat tűz ki maga elé, melyek kapcsán újabb és újabb szalagokkal találkozik. Ezeket mindig át kell szakítania, hogy győzedelmeskedhessen, de csak – ahogyan Pál apostol írja – ha a hitet megtartja, ha Jézussal együtt futja ezt az utat.
- Ha valami nagy dolog jön létre, akkor az emberek kihúznak egy szalagot, átvágják, majd tesznek el belőle emlékbe egy kis darabot. Tulajdonképpen itt is ugyanez történt. Ezt a hosszú szalagot már feldarabolták, és most mindenki kap egy emléket. A szalag, amit most föltűznek a ruhátokra, ennek az iskolának a szeretete. Fölvállal benneteket, és ti is vállaljátok, hogy ennek az iskolának voltatok – és vagytok még egy darabig – a diákjai. Amikor az ember vállalja azt, ahova tartozik, az mindenképpen egy hitvallás a világ előtt. Ez bizony felelősséggel is jár – hangzott el Kovács Péter ünnepi beszédében.
Petróczki Zoltánné igazgató a felnőtté váláshoz kapcsolódó hagyományokról és kulturális vonatkozásokról beszélt. Az igazgató arra is kitért, miért is akar minden gyermek rendületlenül felnőtté válni, hiszen mi már jól tudjuk, hogy a nagykorúsággal együtt járó szabad akartunkat „ezer meg egy szál köti”.
- Minden középiskola életében fontos és örömteli ünnep a szalagavató, a szalagtűzés ünnepe. Fontos és örömteli, hiszen a néhány évvel korábban iskolánkba lépő gyermekek néhány hónap múlva immár ifjú felnőttekként léphetnek ki az iskolákból. A mai estétől kezdve a figyelem rátok irányul. A fiatalabbak és az idősebbek is kicsit irigykedve néznek majd rátok, hiszen hamarosan felnőttek lesztek, és sok-sok lehetőség kapujában álltok – mondta beszédében Petróczki Zoltánné.
A köszöntőket követően a gimnázium 56 végzős diákjának gallérjára került fel a szalag, mely a felnőtté válás mellett az érettségi vizsgák közeledtét is jelzi a világnak. Az ünnepi pillanatok után a maturandusok különböző műfajokban is megcsillogtatták tehetségüket: verseltek, táncoltak, videot vetítettek és más érdekes programokkal szórakoztatták a büszke szülőket.


























