Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Több lehetőséget is kihagytak a gyulai labdarúgók

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • C. L. • SPORT • 2014. október 17. 17:00
Több lehetőséget is kihagytak a gyulai labdarúgók
Szekeres Lajos: Vezető gólunk birtokában több lehetőséget is kihagytunk
Képünk egy korábbi mérkőzésen készült. Fotó: Gyulai Hírlap - Rusznyák Csaba

Várfürdő-Gyulai Termál FC–Dunaharaszti MTK 1–1 (1–0).

NB III-as bajnoki labdarúgó-mérkőzés. Gyula, 200 néző. V.: Brezovai.

Gyula: HarmanKovács T., Vincze, Wéber, Kristóf Bagyinszki (Péchy), Barna (Purguly), Nagy G.Okos, Bondár, Sipos. Edző: Szekeres Lajos.

Jó kezdéssel a 10. percben a Szekeres legénység Barna révén gólt szerzett, majd a szünetig egyik hálóba sem találtak be a pályán lévők. A fordulást követően nagy lendülettel, jó iramban kezdett mindkét együttes, de az 50. percben a vendégek játékosa, a  szemfüles Miholics a gólvonal közeléről kotorta a hálóba a „pettyest”, 1-1.

Szekeres Lajos: – Vezető gólunk birtokában több lehetőséget is kihagytunk, ezáltal nem tudtuk bebiztosítani győzelmünket. Az egyenlítés után a második félidőre ki-ki meccsé vált a találkozó! Hétvégén Szegeden, a Tisza-parti együttes, a SZEOL SC vendégei lesznek termálosaink.

 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)