
Közösségi kertet hoztak létre a napokban Gyulán a Közös Pont Egyesület kezdeményezésére. A Norvég Civil Támogatási Alap által támogatott program célja, hogy az abban részt vevő felnőttek és gyerekek egészséges zöldségeket és gyümölcsöket termeljenek saját fogyasztásra. A 19 tagú baráti közösség első alkalommal komposztálót épített, és domboságyást alakított ki a törökzugi, 1045 nm-es magánkertben.
A Gyulai Hírlapnak Bonyhádiné Pásztor Enikő, az egyesület tagja elmondta: a Minden ZÖLD-SÉG számít elnevezésű projekt keretében Békésen és Békéscsabán is közösségi kerteket működtetnek. Az egyesület az egészséges életmódra és az önellátásra nevelés jegyében kertközösségi programokat is szervez iskolás csoportoknak, családoknak. A gyulai kertközösség a Törökzugi Óvodával is együttműködik, az intézmény udvarán tavasszal fűszernövényeket ültet.
– Az oktatási intézményekkel közösen elősegíthetjük a fenntartható, ökológiai szemléletű kertészkedés elterjedését, a családi és intézményi fűszerkertek elszaporodását – mutatott rá a közösségi kertek jelentőségére Bonyhádiné Pásztor Enikő.
Az egyesületi tagtól megtudtuk, a gyulai közösségi kertben a nagyobb méretű családi parcellák mellett kisebb gyerekparcellákat is kijelöltek, hiszen a program egyik fő célkitűzése, hogy a fiatalabb generáció is megismerje a kerti munka hasznosságát.





























