Újabb látogatást tett szülővárosában a gyulai származású, világot járt Szőnyi Ferenc. Ezúttal múltidéző városnézését idén megjelent Félrevert csend című verses kötetének bemutatásával is egybefűzte, amelyet a Mogyoróssy János Városi Könyvtár Simonyi-olvasótermében kísérhetett figyelemmel a kalandokra és irodalomra éhes gyulai közönség. Az est folyamán, Csomós Éva újságírónő frappáns és megfontolt kérdésekkel „bombázta” a költőt, melynek révén valamennyien egy jó hangulatú, érzelmekkel és rácsodálkozásokkal teli beszélgetésnek lehettünk szem- és fültanúi.
Dézsi János, a könyvtár igazgatója elmondta: őt mindig megdöbbenti az, amikor városunkból elszármazott emberekkel a gyulaiságról beszélget, mennyire mélyről jövő érzelmeket lát feltörni bennük. Ő maga Ábrahám Györgynek hála ismerhette meg Szőnyi Ferencet, aki utóbbival igen megható beszélgetést volt szerencséje folytatni. Elöljáróban azt is elmondta, hogy a bemutató jóval többnek ígérkezik, mint egy egyszerű irodalmi est, mivel Szőnyi Ferenc történeteit csupa érdekes kaland gazdagítja – Gyulától egészen Dél-Amerikáig. Határozottan állíthatjuk, mindezzel egy cseppet sem túlzott az igazgató.
Szőnyi Ferenc 15 éves koráig élt Gyulán, de bárhol is járt a világban a gyulaiság mindig jelen volt az életében. Jelenleg Budapesten él, ám a két állomás között számos megálló színesítette életútját. Gyulára a város szépsége, az emlékek és a barátok miatt, vagy épp egy-egy érettségi találkozó alkalmából minden évben ellátogat. Elmondása szerint „fantasztikus” barátokat szerzett szülővárosában, akik közül ma is szoros kapcsolatot ápol Ábrahám Györggyel – akit egyébként magával a gyulai kultúrával azonosított. A költő-nagykövet elmondta, természetesen akadnak olyan történetek is, amelyek csupán épp, mint a könyvtár tarka könyvei, „színes foltok az emlékek polcain.”
Gyulán először a Miklós téren, majd az Ady Endre, ezt követően a Városház utcában lakott. Szőnyi Ferenc nem állítja, hogy Gyulán töltött iskolás évei során a könyvmolyok csoportját gazdagította volna, hiszen tanulótársaival mind jobb szerettek inkább nyargalni és „indiánosozni” a szüntelen kutakodás helyett. Ettől függetlenül mindig igyekezett megcsinálni a leckéit – leszámítva a kémiát, amely nem igazán állt közel hozzá. Az irodalmat persze mindig is kedvelte. 15 éves korától Budapesten folytatta gimnáziumi tanulmányait, ahol 1961-ben – a kötete végén is olvasható – diákeposzával a Magyar Rádió „Így írunk mi” pályázatán nyert díjat.
Már igen fiatalon operaénekesi babérokra tört, például amikor 5 éves korában hangosan bömbölte a „Föl-föl vitézek!” című nótát, majd nem igen értette, hogy „miért szalad mindenki olyan messzire”. A későbbiek során tehetségkutatókon is részt vett, valamint kétszer is felvételizett a Zeneakadémiára – sikertelenül. Ennek ellenére Szőnyi Ferenc magánénekórákat vett, majd magyar-spanyol szakos diplomájának megszerzése után bekerült a Magyar Rádió és Televízió Énekkarába, melyben három évig főállásban „tenorizálta környezetét”. A kórussal a milánói Scala színpadán is énekelt.
Első fordításait egy barátján keresztül juttatta el Göncz Árpád műfordítóhoz, akinek segítsége révén 1973-tól külső, majd 1975-től belső munkatársként dolgozhatott az Európa Könyvkiadónál, ahol egy elképesztően különleges és tehetséges társaság tagjává vált.
Szőnyi Ferenc elmesélte, hogy abban az időben az Európa Könyvkiadótól több munkatársát is felkérte a külügyminisztérium, külügyi képviselői tisztség betöltésére. Helyismerete révén – melyet korábbi műfordítói tanulmányútjai során szerezett olyan dél-amerikai országokban, mint Panama és Kolumbia – neki is megadatott ez a lehetőség. Ennek következményeként, néhány diplomáciai tárgyból tett vizsgát követően eleinte az óceánokon túli Latin-Amerikában, majd 1993-tól diplomataként Columbiában, ezt követően pedig nagykövetként Argentínában segítette a kint élő magyarokat.
A történetek felidézése mellett, Szőnyi Ferenc néhány kedvenc alkotását is felolvasta gyulai közönségének Félrevert csend című könyvéből. A költő hihetetlen átéléssel szavalta a műveket, mintha épp csak abban a pillanatban, esetleg néhány perccel korábban írta volna azokat. Érzelemkifejezése – mind arcának, mind hangjának játéka révén – oly intenzív volt, hogy a közönség lélegzetét is visszafojtva hallgatta őt. Itt azonban nem percekről, de még órákról és napokról sem beszélhetünk, hiszen könyve – mind a versek keletkezését, mind témájukat illetően – mintegy 50 évet ölel fel.
Szőnyi Ferenc költő, író, műfordító, operaénekes és nyugalmazott nagykövet. Felfogni is elképesztő azt a tartalmas, eseményekkel és érzelmekkel teli, kontinenseken is átívelő életutat, amit a költő maga mögött tudhat. Talán, mert oly nehéz elhinnünk azt, hogy innen Gyuláról – ahol mi is élünk – ily sok mindent el lehet érni?! Vagy talán azért, mert a költő kalandos történetei saját álmaink beteljesülésének reménysugarát csillogtatják felénk, melyek mindezidáig csupán a megvalósításra váró ábrándjaink listáját gyarapítják?! Szőnyi Ferenc hitte, hogy amit igazán akar az ember, az valóra válhat. Ő azt álmodta, hogy egyszer író és műfordító lesz – azt hiszem, élete során még saját álmait is sikerült fölülmúlnia.
