A Mogyoróssy János Városi Könyvtár Világjáró gyulaiak sorozatában Radnótiné Rózsa tavaly májusban már megosztotta a Szent Jakab-úton (El Camino) szerzett élményeit, aminek sikere folytatást kívánt, így a gyulai zarándok június 20-án a könyvtár Simonyi-olvasótermében ezúttal már a francia út során szerzett tapasztalatairól mesélt.
A Függővé lettem címet viselő előadás arra az egy évvel korábbi beszámolóra épült, amiben a gyulai zarándok – azaz peregrino – lányával a portugál utat megtéve gyalogolt, hogy Santiago de Compostelába jusson. Ezúttal a francia út bemutatása volt soron.
A most is színültig telt olvasóteremben Radnótiné Rózsa térképen mutatva vázolta fel a zarándokútvonalakat, elmondva, hogy a francia út ugyanúgy Spanyolországban van, és hogy Galícia tartományának fővárosába, Santiago de Compostelába vezet.
Mint azelőtt, korára való tekintettel lányával most sem a teljes, hanem a rövidebb zarándokutat tették meg, ezúttal „csupán” 120 kilométert. Ez a táv azonban nem csak az idősek útja, fiatalok közül is nagyon sokan választják, főként akiket megérint a zarándoklat szellemisége, de csak kevesebb időt tudnak ráfordítani, ám mégis szeretnének áldozatot hozni. Azt is elárulta, hogy ez az út a portugáliainál jobban kiépített, így megtenni sem volt annyira megerőltető.
Mesélt a csak a gyaloglások után igénybe vehető zarándokok számára fenntartott szálláshelyekről (albergé) és a privát szállásokról, a zarándokok egymáshoz való viszonyulásáról, arról, hogy milyen, nyelvi akadályokat is ledöntő közösségépítő erővel bír két azonos hátizsák találkozása, és miként lehet a vacsora előtt is némi előételhez jutni, ha magyarságuk révén feltételezik róluk, hogy tudnak oroszul.
Többnyire még sötétben indultak – bár már nem volt annyira korán, csak arrafelé később virrad) és csakugyan, a hátizsákján foszforeszkáló polip valamennyi fotón foszforeszkálva volt látható, ő pedig eleinte még fütyörészve rótta az utat, majd az éneklés segítette tartani a tempót, és míg sokan könnyített csomaggal járták útjukat, a koros zarándok büszkén cipelte 10 kg feletti, teljes tartalmú hátizsákját.
Lánya, Edit fényképezőgépével minden érdekes pillanatot megörökített, és amilyen állat csak útjukba került - és hagyta magát megsimogatni -, azt megsimogatták. Vadkutyákat, cicákat, és még egy kipányvázott póni kötelét is hosszabbra vették.
- Sok zarándok panaszkodik, hogy félnek a vadkutyáktól, de bennünket nem bántottak, sőt, ránk sem hederítettek. Megnéztem a statisztikát, ami megmutatta, hogy 2012-ben 192 ezer zarándok ért be, ebből 153 ezer ember ezt az utat tette meg, hát csoda, hogy a vadkutyákat már nem érdeklik a zarándokok?! – jegyezte meg nagy derültséget keltve.
Esténként az adott város felfedezésére indultak, olykor kitérőt is tettek vagy többet időztek egy-egy helyen, de a legnagyobb meglepetést az jelentette, amikor egyik alkalommal Krisztina unokája várta, akivel – útjuk folytatása előtt – egy viszontagságos, kórházi vizsgálatba szőtt napot töltöttek. Ő azonban fájdalmai – és az orvosi tiltás – ellenére is folytatta a vállalt utat, zarándoktársai pedig még kezet is csókoltak áldozatvállalásáért és kemény helytállásáért.
Radnótiné Rózsa magával ragadó személyisége nem csak az út során, hanem pénteki előadásán is megmutatkozott, mivel a közönség hálásan és nagy-nagy érdeklődéssel hallgatta közel két órán át mesélt kalandjait. Ő pedig zarándoklata során is gondolt hallgatóságára, hisz a tengerpartról gyűjtött kagylókat hozott ajándékba, amik közül bárki hazavihetett egyet, hogy jó szívvel emlékezzen erre a feledhetetlen estre.
