Családja körében ünnepelte kilencvenedik születésnapját Ollár Péter. A szépkorú ünnepeltet a város nevében Becsyné dr. Szabó Márta címzetes főjegyző és Alt Norbert alpolgármester köszöntötte virágcsokorral, csokoládétortával és a miniszterelnök által aláírt emléklappal.
Péter bácsi Kétegyházán látta meg a napvilágot szegény, paraszti család gyermekeként. A 7.–8. osztályt Gyulán végezte, és dolgozni is itt kezdett el. Először a Tejporgyárban vállalt munkát, majd a Vasipari Ktsz-nél helyezkedett el esztergályosként. Mivel rossz időben is kerékpárral kellett átjárnia munkahelyére, feleségével úgy döntöttek, Gyulára költöznek.
– 1948-ba telepedtünk le Gyulán. Albérletről albérletre jártunk, aztán a ktsz udvarán álló kis rozoga épületbe költöztünk – idézte fel életútját a szépkorú úr. Mint mesélte, egykor egy nagy lakatos műhely állt mostani otthonuk szép, rendezett udvarán.
– Amikor meghalt a házigazda, megvásároltuk a házat. Átépítettük az épületet, és átalakítottuk az udvart, azóta itt lakunk – avatott be a részletekbe Péter bácsi, akitől azt is megtudtuk, hogy két gyermekkel, négy unokával és hét dédunokával ajándékozta meg a sors.
Kérdésünkre az ünnepelt elmondta: nem ismeri a hosszú élet titkát, de fontosnak tartja és jó érzéssel tölti el, hogy családja összetart, és szerető gondoskodással veszi körül őt és feleségét, akivel 67 éve házasok.
– Már nehezen járok, sokat kell pihennem. A hasamat kétszer műtötték, mert gyomorfekélyem volt, de már jól vagyok. Hála istennek jó az étvágyam, mindent megeszek, amit a feleségem főz. Jól megvagyunk – fogalmazott Péter bácsi.