
Nem újdonság, hogy Gyula város bővelkedik az energikus, tehetséges zenekarokban, előadókban. A tavalyi évben két ifjú gyulai rapper is elhatározta, hogy megalapítja közös formációját, így jött létre a Vakvágány.
MC Meth (Kerekes István) és Miller MC (Mihály Ferenc) nem sokat teketóriáztak, a közelmúltban az interneten már be is mutatták középlemezüket. Az East West című album négy, hip-hop/rap stílusú számot tartalmaz, amelyek ingyenesen meghallgathatók és letölthetők a www.theraptunes.com internetes címen.
A Gyulai Hírlapnak MC Meth elmondta, mintegy öt éve van már jelen a műfajban, annak idején zenélt a Kopott Flaszter nevű bandában is. Tavaly óta játszik együtt Miller MC-vel, és a duó jó kapcsolatban áll a műfaj többi környékbeli képviselőjével is. Ezt bizonyítja, hogy bemutatkozó anyagukon más bandákból ismert előadók – HJ Mester (ZöldÖvezet) és Déer MC (Remény Rabjai) – is közreműködnek.
- A lemez már hallgatható a neten, de hamarosan kézzelfogható formában is megjelenik. Dalaink arról szólnak, ami éppen foglalkoztat minket. Ami a szívünkön, az a szánkon. Folyamatosan szervezzük a fellépéseket, és 2014 végére egy nagylemezzel is szeretnénk meglepni a hallgatókat, amit természetesen szintén ingyen letölthetnek majd az interneten. Mindenkinek köszönjük, aki mellettünk áll, és valamilyen formában segíti munkánkat. És nagyon nagy „respect” a hallgatóinknak is, mert nélkülük semmit nem érne az egész – mondta el a Gyulai Hírlapnak MC Meth.
Bővebb infók a csapat Facebook-oldalán olvashatók.