
Gyula Város Önkormányzatának Képviselő-testülete ülést tart február 27-én, csütörtökön 9 órakor a városháza dísztermében. Az interpellációk, kérdések, tájékoztatók és napirend előtti beszámolókat követően 14 napirendi pontról szavaznak a képviselők. A grémium dönt arról, hogy az önkormányzat pályázatot írjon ki a Románvárosi Óvoda intézményvezetői álláshelyének betöltésére, majd egyetértés esetén módosítja az önkormányzati intézmények alapító okiratát. A Sourcing Hungary Kft. megbízási szerződése gázbeszerzés lebonyolítására szintén napirenden szerepel. Amennyiben a városvezetők megszavazzák, előfinanszírozási kölcsönhöz jut a Gyula és Környéke Többcélú Kistérségi Társulás a 2014. évi tanyagondnoki pályázatához. Az ülésen Torma Béla sporttanácsnok beszámol a Gyulai Termál Futball Club Egyesület 2013. évi tevékenységéről és gazdálkodásáról. A képviselő-testületnek a 2014. évi városi nagyrendezvények támogatása ügyében is állást kell foglalnia.
A városi rendezvények támogatása céljából a képviselő-testület a költségvetésében minden évben külön forrást biztosít, tekintettel arra, hogy városunk egyediségét a kulturális hagyományok ápolása, a turisztikai vonzerejű, hírnevünket gyarapító, sokszínű rendezvények adják. 2014-ben e célra 4 millió forintos keretet határozott meg az önkormányzat, mely szerény mértékű ahhoz viszonyítva, hogy a városi rendezvénynaptárban csaknem 100 nagyprogram, rendezvény szerepel.
Gyula Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2014-ben a városi nagyrendezvényeket pályáztatás nélkül, a szervezők kérelmében foglaltak alapján támogatja. Amennyiben a grémium megszavazza, a V. Gyulai Kolbász és Sódarmustra 1 millió 300 ezer forint, a XV. Nemzetközi Kisüsti Pálinka Fesztivál és Vásár Hungarikumok és Hagyományos Magyar Termékek Kiállítása 2 millió forint, a XVIII. Medivid Agility Kupa és IX. ParAgility Kupa 500 ezer forint, a Gyulavári Kastélynapok 1 millió forint, a XV. Regionális Népművészeti Fesztivál 1 millió forint támogatásban részesül.

























