Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Isten éltesse Kormányos Ilonka nénit 90. születésnapja alkalmából!

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • H. É. • HÍREK • 2013. november 29. 15:10
Isten éltesse Kormányos Ilonka nénit 90. születésnapja alkalmából!
Gyula város vezetése ezúttal is meglátogatta és megajándékozta az ünnepeltet
Ilonka néni köszöntői betöltötték az egész lakást. Fotó: Gyulai Hírlap - Hargittai Éva

Népes családja körében ünnepelte 90 születésnapját Kormányos Ilonka néni, akihez a kerek évforduló alkalmából ma délután dr. Görgényi Ernő polgármester, Becsyné dr. Szabó Márta címzetes főjegyző és Kónya István a körzet önkormányzati képviselője is ellátogatott. Ilonka néni Csanádapácán született ötödik, késői gyerekként, mivel az édesapja az első világháborúban orosz fogságba esett. A legidősebb nővére 11 évesen meghalt, nem is ismerte őt, a másik nővére 22 évesen tüdőgyulladásban halt meg. Volt még 2 bátyja, az egyik Kunágotán élt, a másik Csanádapácán.

Gyermek és fiataléveire szívesen tekint vissza, egészen addig, amíg el nem hagyta a családi házat és férjhez nem ment. Lányként nagyon szeretett bálba járni, s mivel igen kapós volt, az édesanyja szigorú felügyelete mellett rophatta a fiatalemberekkel. A házassága rosszul sikerült, négy év után elváltak. Később megismerte a gyermekei apját, akivel élettársi kapcsolatban élt, de elváltak útjaik. Ilonka néni két gyermeknek adott életet, az 59 éves fia Piliscsabán él, a 61 éves lánya Békéscsabán. Az ünnepelt 5 unokával büszkélkedhet és két dédunokájára is nagy szeretettel tekint. A kisebbik öt hónapos, a nagylány 17 éves.

Ilonka néni a magányt nehezen viseli, szeret rádiót hallgatni, televíziót már a megromlott látása miatt évek óta nem néz. Arra a kérdése, hogy mi a hosszú élet titka csak annyit mondott: nem tudom, így alakult.

 

Fotó: Gyulai Hírlap - Hargittai Éva
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)