Barcognak a dámvadak, és a párzási időszak beindulásával a vadászszezon is beköszöntött a Gyula környéki erdőkben is. A vadászat napjainkra szórakozást, sportteljesítményt, a vadállat húsáért való elejtését jelenti, ám a vadgazdálkodással foglalkozó szakembereket illik megkülönböztetni a kedvtelési célból fegyvert ragadó, vadászengedéllyel rendelkező civil személyektől. Az erdők többsége bárki által látogatható, például gombaszedés vagy kirándulás céljából, de a következő hetekben érdemes körültekintően eljárni a vadászati idény miatt.
A Gyulai Hírlap megkeresésére Bujdosó Károly erdész, vadász az erdőjárás szépségéről és a vadászattal járó kötelezettségekről adott számot.
– Meg kell különböztetni a civil szerveződésű sportvadász társaságokat és az úgynevezett állami vadászterületeket. Először is vadászvizsgát és tanúbizonyságot kell tenni arról, hogy a természet rejtelmeivel és a vadászat szabályaival tisztában van az egyén. Természetesen fegyverismereti vizsgára is szükség van. Nem a lövés élménye a fontos a vadászatban, hanem ahogy Széchenyi Zsigmond, a magyar vadászati kultúra jelentős személyisége megfogalmazta: a vadászat nem más, mint vadűzés és erdőzúgás, de több erdőzúgás. A Mályvádi-erdő nagy része állami vadászterület, a Dalerd Zrt. gyakorolja a vadászati jogot. A klasszikus vadászszezon minden vadász ember számára az őszi és téli időszakot jelenti, de egész évben vannak kilőhető vadfajok. Most apróvadra és nagyvadra is lehet vadászni.
Azonban ne keverjük össze a sportvadászokat a hivatásosokkal! – figyelmeztet Bujdosó Károly.
– A hivatásosok hajnalban kelnek, hajnali 5 óra körül elkísérik a vendégeket, akik, ha lehetőségük adódik a lövésre, elejtik a vadat. Ha nem sikerül, délután folytatják. A két időszak között pedig az etetők feltöltésével, a berendezések javításával vagy egyéb vadászati teendők kiszolgálásával telik az idő. A sportvadászok napja pedig abból áll, hogy amint lehetőségük engedi, kimennek arra a területre, amelyet a hivatásos vadászok nagyon sok munkával előkészítettek. Az erdőben persze nem csak a vadászok fordulnak meg, hiszen ősszel egyre többen kirándulnak a pompázatos őszi természetben. Azt ajánlom, hogy a vadászati csúcsszezon miatt a következő hetekben kerüljék el az erdőket, vagy ha nem tudják megállni, akkor élénk színű öltözetben, lehetőleg nem reggel és a késő délutáni, esti időszakban túrázzanak.