Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - A családi kapcsolatokat erősítették a Gyulavári Óvodában

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • S. E.HÍREK • 2013. október 16. 14:00
A családi kapcsolatokat erősítették a Gyulavári Óvodában
A gyulai intézmény „Legyünk együtt a nagyszülőkkel" rendezvényén a 6. Számú Idősek Klubjának tagjai is részt vettek
Családi nap a Gyulavári Óvodában. Fotó: Gyulai Hírlap - Oláh Szabolcs

A Gyulavári Óvoda immár hatodik éve biztosít lehetőséget arra, hogy a nagyszülők is megismerhessék az intézményben folyó nevelőmunkát, és közösen tölthessenek el egy délelőttöt unokájukkal. Az óvoda „Legyünk együtt a nagyszülőkkel" elnevezésű rendezvényén a nagymamák, a nagypapák és a gyerekek együtt játszottak, sütöttek és barkácsoltak.

Dr. Király Éva, a tagintézmény vezetője hangsúlyozta: a program célja, hogy erősítse a családi kapcsolatokat. A szakember hozzátette: a rohanó világban szükség van a nagyszülők türelmére, bölcsességére és nyugalmára.  

– Elsősorban a nagymamák azok, akik ráérnek egy délelőtti programon részt venni hétköznap. A nagyszülőknek egészen más a hozzáállásuk, mint a rohanó szülőknek, ezért terveztük rájuk a programot, de természetesen a szülőket is szívesen látjuk. A rendezvényre a gyulavári idősklubokat is meg szoktuk hívni, idén a 6. Számú Idősek Klubjának tagjai látogattak el az óvodába – avatta be lapunkat a részletekbe a tagintézmény-vezető.

A rendezvényt a hagyományokhoz hűen Szilágyiné Solymosi Mária, a GYVEÓ intézményvezetője nyitotta meg, majd a kicsik nagyiköszöntő verssel fogadták a nagymamákat, és Solymosi Lajosnét, az év nagymamáját is köszöntötték. A programok között zenés bemelegítés, pogácsasütés, ugrálóvár és barkácsolás is szerepelt. A kézműves-foglalkozást Boldogné Horváth Ilona, az óvoda kreatív csoportját vezető amatőr képzőművész irányította.

A vendégeket dr. Görgényi Ernő is köszöntötte. A városvezető beszédében kiemelte: az óvodáknak és az iskoláknak építeniük kell a társadalom legfontosabb alapintézményére, a családra, melynek nélkülözhetetlen és szerves része a nagyszülő. A polgármester úgy fogalmazott: fontos, hogy az óvoda lehetőséget biztosítson arra, hogy a nagyszülők is lássák, milyen körülmények között nevelik unokájukat.  

 

Fotó: Gyulai Hírlap - Oláh Szabolcs
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)