– Járt Gyulára egy békési ócskás. Miután meghalt, akkor találtuk ki, hogy miért is ne csináljunk mi is a feleslegessé vált tárgyak eladására egy helyet. A gyulai piac végében 2005. április 29-én nyílt meg a szó szerinti bolhapiac. Elvittem pár festményt, majd egy-két felesleges dolgot is elkezdtem kihordani. Azon kaptuk magunkat, hogy olyan nagy érdeklődést keltettünk, hogy egyre többen követték a példánkat. Minden szombaton és vasárnap kerámiát, könyveket, festményeket, rengeteg apróságot, limlomot lehetett vásárolni vagy cserélni.
De hogy is lesz valakiből műkereskedő, vagy ha úgy, vesszük ócskás? Csonti példaként említette egy gyulai kollégája, a szintén műbútorasztalos Huszár János példáját. Éppen Balla Tibor javasolta neki, hogy ne pazarolja tehetségét a modern, bútorlapos szekrények készítésére, hanem álljon rá az antik bútorok felújítására. Azóta Huszár úr az intarziás biedermeier legnagyobb ismerője. Egy eleki származású, eredetileg birkanyírásból élő férfi pedig az órák szakértője lett, miután egyszer a nyírásért cserébe a falon lógó ingaórát kérte el. Pedig akkor nem értett az órákhoz, éppen csak megtetszett neki az a szép darab.
Balla Tibor ugyan már nem árul a piacon, a Tescónál soha nem is árult, mégsem hagyott ki még egyetlen vásárnapot sem. A területet hétről hétre ugyanabból a szögből lefotózza és dokumentálja. Készít fotót néhány érdekesebb tárgyról és arról, amit érdemes lenne megvásárolnia.
– Hajnal ötkor már kint kell lenni, mert akkor még az autóból hozzá lehet jutni érdekes dolgokhoz. Azonban aki az első fél órát elmulasztja, az sok mindenről lecsúszik. A kincsek szerzésén túl azonban mégis a sok találkozás, a beszélgetések, a nosztalgia és a nagy röhögések adják meg a bolhapiac varázsát és fő értékét – adta meg a választ Csonti arra a kérdésre, hogy mi a jó az ócskázásban azon kívül, hogy remek szórakozás és kenyérkereseti lehetőség.
