
Autómentes napot szervez Gyula Város Önkormányzata szeptember 22-én, vasárnap reggel hat órától délután négy óráig. Ötödik alkalommal csatlakozik városunk az országos megmozduláshoz, melynek során a Megyeház utca és Petőfi tér csupán gyalogosan és kerékpárral közelíthető meg. A Gyulai Hírlapnak Megyeri Sándor, az önkormányzat mérnöki osztályának a vezetője elmondta, hogy a gyalogos- és biciklisközlekedésre való buzdítás mellett a gyermekek környezettudatos nevelése a cél. A nap folyamán rajzverseny, bringós akadályverseny, kerékpáros bemutató, rendőrségi KRESZ-bemutató és elsősegély-nyújtási gyakorlatok megtekintésére lesz lehetőség. A Magyar Vöröskereszt véradásra buzdítja a rendezvényre látogatókat.
- A rendezvény célja a fenntartható városi mobilitás népszerűsítése. Gyula városának mindig is szívügye volt a kerékpáros közlekedésre való buzdítás, ezért csatlakoztunk ezúttal is a megmozduláshoz. Azt vallom, hogy ugyan sokat lehet beszélni a környezetvédelemről, de akkor érünk el valamit, ha nem mástól várjuk, hogy helyettünk cselekedjen – hangsúlyozta dr. Görgényi Ernő polgármester ma délelőtt megtartott sajtótájékoztatóján.
- Kevés csak beszélni arról, hogy hogyan akarjuk megváltoztatni a gondolkodást, ha mi magunk nem vagyunk környezettudatosak – csatlakozott a polgármester gondolataihoz Megyeri Sándor, aki a programismertetőn kívül kitért mindazon intézkedésekre, mely a gyulai kerékpáros-közlekedés könnyítését szolgálja majd.
Egy határon átnyúló pályázatnak köszönhetően elkészültek Arad és Gyula kerékpárútjainak felújítási tervei. A Gyulára eső rész 21 millió forint. A tervek szerint 11 helyszínen történik beavatkozás: négy új kerékpárút létesül, hét szakaszon pedig szélesítik és felújítják az utakat. A másik projekt annak köszönhető, hogy a Körösök Völgye Natúrpark Egyesület a romániai Nagyzerénd Önkormányzatával sikeresen pályázott a Magyarország – Románia Határon Átnyúló Együttműködési program 2007-2013 keretében kerékpárút tervek készítésére. A tervezett, csaknem 74,5 km hosszú nyomvonal Köröstarcsa, Mezőberény Békés, Békéscsaba, Doboz és Gyula településeket érintve, átlépve az országhatárt Feketegyarmat, Nagyzerénd, Tőzmiske, Vadász és Simonyifalva településeket fogja érinteni. A projekt összköltsége 344 ezer euro. A Városerdőig tartó kerékpárút elkészítésének a tervei szintén elkészültek. Remélhetőleg mire lezajlik az engedélyeztetési eljárás, megfelelő pályázati lehetőség áll majd rendelkezésre és az üdülő telepet sikerül kerékpárúttal is összekötni a várossal.
A tájékoztató végén Szabóné Kurta Júlia, a mérnöki osztály munkatársa arra buzdított mindenkit, hogy gyermekeikkel nevezzenek a rajzversenyre és válasszák vasárnapi programul az autómentes napot.
Az autómentes nap részletes programját itt olvashatja.




























