
Az osztály egy korábbi találkozóján. Fotó: Gyulai Hírlap
A gyulai Erkel Ferenc Gimnázium 1953-ban végzett IV/A osztálya szeptember 14-én, szombaton tartja hatvanadik érettségi találkozóját. Az egykori diákok délelőtt 11 órakor gyülekeznek a gimnázium volt épülete előtti rendezvénytéren, majd az osztályfőnöki óra után közösen ebédelnek meg egy közeli étteremben.
– Éppen hatvan éve, hogy elhagytuk az alma matert, s elváltunk, hogy kiléphessünk az életbe. Már ezt követően ki-ki tette a dolgát. Minden volt osztálytársat várunk, hogy emlékezzünk, és élvezhessük egymás közelségét – invitálta diáktársait Csákabonyi György nyugalmazott főtanácsos.

























